A kannabisz ellenőrzött legalizációjáról hoz törvényt Németország

2023. augusztus 16. – 14:55

Másolás

Vágólapra másolva

A kannabisz termesztésének és fogyasztásának úgynevezett ellenőrzött legalizálását javasolja a német kormány a törvényhozásnak – jelentette be Karl Lauterbach egészségügyi miniszter szerdán Berlinben.

Az MTI tudósítása szerint a kormány ülésén elfogadott törvényjavaslat alapján Németország nem a liberalizálás és kommercializálás útjára lép, hanem szigorú szabályok mellett dekriminalizálja a kannabisztermesztést és -fogyasztást. Egyúttal nagyszabású tájékoztató kampányt indít a veszélyekről.

A tervezett új szabályok szerint a kannabisz fogyasztása 18 éven felül lesz legális, de 21 éves korig csak korlátozott mértékben. Felnőttek legfeljebb három tő kendert termeszthetnek, kizárólag saját fogyasztásra. A termesztés másik legális formája a nem üzleti alapon működő, legfeljebb ötszáz fős szövetkezet lesz, amely a tagjait elláthatja.

A javaslat szerint a kannabisz birtoklása 25 grammig nem büntetendő.

A szövetkezetek egyszerre legfeljebb 25 gramm, havonta összesen 50 grammot értékesíthetnek tagjaiknak. A javaslatot ősszel tárgyalja és még az idén el is fogadhatja a törvényhozás.

Karl Lauterbach kiemelte, hogy az utóbbi években a tiltás ellenére folyamatosan növekedett a fogyasztás, különösen a kiskorúak és a fiatal felnőttek körében, a kannabisszal kapcsolatos bűncselekmények egyre inkább megterhelik az igazságszolgáltatási rendszert. Az új szabályok viszont fordulópontot jelentenek az eddigi kudarcos hozzáállásban.

A több minisztérium együttműködésével kidolgozott rendszer révén Németország fontos lépést tesz a haladó szellemiségű és a realitások talaján álló drogpolitika felé, és elkerülheti a korábbi, köztük a hollandiai és az észak-amerikai legalizációs megoldások hibáit, így minden eddigi próbálkozásnál nagyobb eséllyel orvosolhatja a kannabisz termesztésével, értékesítésével és fogyasztásával összefüggő bajokat.

„A fogyasztás ugyan szigorú korlátok között szabad lesz, de ettől még veszélyes marad” – mondta a német egészségügyi miniszter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!