Házi őrizetbe vehették az orosz Armageddon tábornokot, akit a Wagner-lázadás óta nem láttak

2023. augusztus 16. – 12:21

Másolás

Vágólapra másolva

Orosz katonai bloggerek és a médiában terjedő hírek szerint eltávolították vezető pozíciójából és egyfajta házi őrizetbe vették a csecsenföldi és szíriai agresszív katonai stratégiái miatt Armageddon tábornokként ismert orosz Szergej Szurovikint. Szurovikint a Wagner-felkelés óta nem látták nyilvánosan megjelenni, egyes elméletek pedig úgy tartják, hogy ő a felkelést vezető Wagner-vezér, Jevgenyij Prigozsin szövetségese, aki tudott a felkelésről is.

Szergej Szurovikin – Fotó: Russian Defence Ministry / AFP
Szergej Szurovikin – Fotó: Russian Defence Ministry / AFP

Az orosz biztonsági erőkhöz közel álló VChK-OGPU blog vasárnap késő este arról számolt be, hogy Szurovikin most „egyfajta házi őrizetben van”, ahol nem hagyhatja el a lakást, amelyben tartózkodik, de látogatói engedélyt kaptak, köztük több beosztottja is.

A blog szerint „nincs hivatalos nyomozás” vele szemben, „de Szurovikin hosszú ideig bizonytalanul válaszolt a kényelmetlen kérdésekre”. Szerintük a tábornoknak azt tanácsolták, maradjon a radar alatt, hogy elfelejtsék, hátha az alatt Putyin lehiggad, mert sorsáról majd ő dönt.

A Kreml még nem tett hivatalos nyilvános nyilatkozatot Szurovikin hollétével kapcsolatban. (Politico)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!