Brit hírszerzés: Továbbra sincs döntő hatása az Ukrajnában bevetett orosz légierőnek

2023. augusztus 7. – 11:16

Másolás

Vágólapra másolva

Továbbra is nagy erőkkel vetik be az orosz légierőt Ukrajnában, de egyelőre különösebb hatás nélkül – írja a brit védelmi minisztérium napi hírszerzési jelentésében. A hatástalanság egyik oka, hogy az ukrán légvédelemtől tartva az oroszok továbbra is csak az orosz ellenőrzés alatt álló területek felett merik bevetni a légierőt.

A brit hírszerzés szerint a nyár folyamán az orosz taktikai harci repülőgépek jellemzően napi több mint 100 bevetést hajtottak végre, de szinte mindig csak az orosz ellenőrzés alatt álló terület felett. Ezt úgy próbálják meg áthidalni, hogy egyre gyakrabban alkalmazzák a hatótávolságot növelő siklófelszereléssel ellátott, szabadon zuhanó bombákat. A repülőgépek ezeket több kilométerre a célpontoktól is ki tudják lőni, de a pontosságuk nem garantálható.

A júniusi déli ellentámadás kezdetén az orosz harci helikopterek hatékonynak bizonyultak, az elmúlt hetekben azonban úgy tűnik, hogy Oroszország kevésbé volt képes hatékony taktikai légierőt létrehozni délen – írja a brit hírszerzés.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!