Trump akkor is indul az elnökválasztáson, ha elítélik

2023. július 29. – 21:46

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump egy pénteken sugárzott rádióműsorban közölte, hogy amennyiben bűnvádi eljárásban bűnösnek találják és elítélik, az sem tántorítja el attól, hogy folytassa a kampányt újbóli elnökké választása érdekében – írja az MTI.
Az egykori elnök szerint az Egyesült Államok alkotmánya nem tartalmaz olyan kitételt, ami megakadályozná indulását a választáson.

A politikus pénteken Iowa államban 12 másik republikánus elnökjelölt oldalán mondott beszédet egy republikánus politikai gyűlésen. Szerinte ha nem indulna újra az elnöki pozícióért, nem emeltek volna ellene vádakat.

Donald Trump ellen eddig két ügyben emelt bűnvádat a bíróság az ügyészség kezdeményezésére. Kampánypénzekkel való visszaélés és hallgatási pénz fizetése miatt New York államban történt vádemelés áprilisban, míg elnöki időszakából származó minősített iratok visszatartása miatt szövetségi bíróságon történt vádemelés. A héten utóbbi ügyben, az otthonában tárolt minősített iratok miatt indult perben az ügyészség újabb vádpontokkal egészítette ki az eredetileg 37 vádpontot, többi között nemzetvédelmi információ szándékos visszatartásával is megvádolta Donald Trumpot.

A közeljövőben egy harmadik vádemelés is történhet bűncselekmény miatt Donald Trump ellen, a 2020-as választások eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet vádjával. Erre utalt a volt elnök a héten tett bejelentésében, amikor azt közöltre, hogy ügyvédei találkoztak az igazságügyi miniszter által, az ellene zajló vizsgálatok felügyeletére kinevezett különleges ügyésszel, Jack Smithszel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!