Felfüggesztett börtönre ítélték a sofőrt, akinek az önvezető taxija halálra gázolt egy biciklist Amerikában
2023. július 29. – 08:26
A bíróság három év felfüggesztett börtönre ítélt pénteken egy halálos balesetet okozó önvezető taxi felügyeletét ellátó sofőrt Arizona államban – írja az MTI. Ez volt az első, teljesen önvezető jármű által okozott halálos ütközés ügyében tartott bírósági eljárás.
A közösségitaxi-szolgáltatás tesztjárműve még 2018 márciusában gázolt el egy kerékpárost, a vádirat szerint az autóban ülő, a jármű felügyeletét ellátó sofőr egy televíziós show-műsort nézett a telefonján, így nem tudott időben beavatkozni, hogy a balesetet elkerülje.
Az önvezető taxiban a sofőr szerepe annyi volt, hogy beavatkozzon, ha a jármű számítógépes rendszere felmondaná a szolgálatot. A sofőr, Rafaela Vasquez azt állította, hogy az ütközés előtt a térdén fekvő munkahelyi telefonján a taxis cég üzenetküldési alkalmazását használta, valamint hogy a kerékpáros, a 49 éves Elaine Herzberg „a semmiből került a jármű elé”, ezért nem tudta elkerülni a tragédiát.
A közlekedésbiztonsági hatóság vizsgálata szerint a balesetért a sofőrt terheli az elsődleges felelősség, ugyanakkor a taxis vállalkozásnál történt elégtelen biztonsági intézkedéseket és a járművezetők megfelelő felügyeletének hiányát is megállapították. Ennek ellenére az ügyészek kizárták, hogy a baleset miatt a munkaadó ellen is vádat emeljenek.
A védő és ügyészek végül vádalkut kötöttek, amelynek keretében Vasquez elkerülte a súlyosabb büntetést.
A közösségitaxi-szolgáltató a baleset után kivonta a forgalomból az önvezető tesztautóit Arizona államban, az akkori kormányzó, Doug Ducey pedig megtiltotta a további kísérleteket vezető nélküli taxikkal.