Olyan forróság van Arizonában, hogy a járdára eső járókelők égési sérüléseket szenvednek

2023. július 25. – 12:03

Másolás

Vágólapra másolva

Sokan érkeznek a Maricopa megyei Valleywise Health Arizona Burn Centerbe nyaranta, de idén sokkal több és súlyosabb sérülésekkel érkező beteggel találkoznak az orvosok, mint korábban – mondta a CNN-nek az égési osztály igazgatója, dr. Kevin Foster. Az égési központ 45 ágya közül egy sincs szabadon, a betegek egyharmada pedig olyan, aki elesett, és megégette magát a földön. Az intenzív osztályra is kerültek olyanok, akik súlyos égési sérüléseket szenvedtek az aszfaltra zuhanva.

118 Fahrenheitet (47.7 Celsius) mutat a hőmérő délután negyed hatkor az arizonai Poenixben 2023. június 18-án – Fotó: Patrick T. Fallon / AFP
118 Fahrenheitet (47.7 Celsius) mutat a hőmérő délután negyed hatkor az arizonai Poenixben 2023. június 18-án – Fotó: Patrick T. Fallon / AFP

Olyan forróság van a megyében, hogy szakértők szerint az aszfalt most mindenki számára veszélyes, aki elesik, és a csupasz bőre érintkezik a betonnal. A forró aszfalt a levegőnél jóval melegebb lehet, márpedig a levegő Arizonában is nagyon meleg: múlt hét csütörtökön 48 Celsius-foknál melegebbet mértek a megyében.

Az orvos szerint az aszfalt, a járda és a beton hőmérséklete Arizonában egy meleg napsütéses napon akár a 82 Celsius-fokot is elérheti, ekkor pedig egy „másodperc tört részéig” tarthat, hogy elég mélyen megégesse a bőrt. Azoknál az embereknél pedig, akik 10-20 percig a járdán fekszenek, „a bőr teljesen tönkremegy”, és a sérülés gyakran olyan mélyre megy, hogy harmadfokú égési sérülést szenvednek. Az orvos azt mondta, ilyen jellegű égési sérüléseket szokott látni, miután az emberek túlélik a háztüzet.

A harmadfokú égési sérüléseket szenvedő betegeknek több műtétre lesz szükségük, heteket vagy akár hónapokat kell kórházban tölteniük, és évekig kell helyreállító műtétet és terápiát kapniuk.

Hétfőn több mint 35 millió embert érintett a hőségriadó az Egyesült Államok nyugati részén, Plainsben és Dél-Floridában. A rendkívüli hőség ellenére a legtöbb helyen azonban nem tapasztalnak égési sérüléseket. A sürgősségi orvosok szerint a hővel összefüggő leggyakoribb betegségek a hőkimerültség és a hőguta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!