Putyin aláírta a nemváltoztatást megtiltó törvényt

2023. július 24. – 22:03

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin aláírta a törvényt, ami megtiltja a nemváltoztatást Oroszországban. A jövőben tilos lesz az összes nem megváltoztatását célzó orvosi beavatkozás, és a nemre vonatkozó adatokat sem lehet megváltoztatni a nyilvántartásokban – írja a Guardian.

A törvényjavaslatot a parlament mindkét háza egyhangúlag fogadta el. Egyetlen esetben tesznek kivételt: az emberrel született rendellenességek kezelésére szolgáló orvosi beavatkozásokat a jövőben is végre lehet majd hajtani.

A törvény érvényteleníti azokat a házasságokat, amelyekben az egyik személy nemet változtatott, illetve megtiltja a transzneműeknek, hogy nevelő- vagy örökbefogadó szülők lehessenek.

A tiltás egyezik a Kreml azon céljával, hogy megvédje az ország „hagyományos értékeit”. A törvényhozók szerint a jogszabály célja, hogy megvédje Oroszországot a „nyugati családellenes ideológiáktól”, a nemváltoztatást egyesek politikusok sátáninak nevezték. Az LMBTQ-közösség elleni látványos fellépés közel egy évtizeddel ezelőtt kezdődött Oroszországban, mikor az elnök meghirdette a „hagyományos családi értékeken” alapuló modellt.

2013-ban a Kreml olyan törvényt fogadott el, amely megtiltotta a „nem hagyományos szexuális kapcsolatok” nyilvános propagálását a kiskorúak körében. 2020-ban Putyin olyan alkotmányreformot vezetett be, amely betiltotta az azonos neműek házasságát is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!