Hekkertámadás érte a norvég kormány tizenkét minisztériumát
2023. július 24. – 11:34
Hekkertámadás érte a norvég kormány tizenkét minisztériumát – közölte az oslói önkormányzati és területfejlesztési tárca, írja az MTI. Egyelőre arról nem érkezett hír, hogy a hekkerek elérték-e céljukat, és milyen súlyos a támadás. Az incidens ügyében a rendőrség vizsgálatot indított.
„Eddig ismeretlen sebezhetőségre derült fény az egyik beszállítónk által készített szoftverben” – mondta Erik Hope, a norvég kormány informatikai biztonságért felelős ügynökségének vezetője. „A sebezhetőséget egy egyelőre ismeretlen támadó kihasználta” – magyarázta Hope, kiemelve, hogy a támadást július 12-én észlelték a szolgáltatónál tapasztalt szokatlan adatforgalom alapján, és a sérülékenységet azóta kijavították. Az ügynökség vezetője azt mondta: a miniszterelnöki hivatal, a védelmi, valamint a belügyi és a külügyi tárca saját, különálló informatikai platformmal rendelkezik, s ezért ezeket a tárcákat nem érinti a kibertámadás, de 12 minisztérium munkatársai jelenleg sem tudnak hozzáférni e-mail-fiókjukhoz mobil eszközeiken. Viszont a kormány munkája ettől függetlenül zavartalan.
2020-ban és 2021-ben a norvég parlament informatikai rendszerét érte kibertámadás, amelyekért akkor a norvég hatóságok az orosz titkosszolgálatokhoz köthető Fancy Bear nevű hekkercsoportot tették felelőssé. Moszkva ezt akkor alaptalan és elfogadhatatlan vádaskodásnak nevezte.
A hekkertámadások hazánkban sem szokatlanok. Legutóbb például a Telex nevében küldött körüzeneteket egy hekker, aki öt egyetem Neptunját is feltörte.