Megrohamozták és felgyújtották a svéd nagykövetséget Bagdadban

2023. július 20. – 09:44

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök hajnalban több százan betörtek az iraki svéd nagykövetség főbejáratán, majd fel is gyújtották az épületet, de a tűzoltóknak sikerült eloltani a lángokat. Mindez azután történt, hogy a stockholmi rendőrség engedélyt adott egy olyan megmozdulásra a svéd fővárosban, melynek keretei között felgyújtanák az Iszlám szent könyvét, a Koránt – számolt be róla a CNN.

Több, a közösségi médiában terjedő videó is mutatja a tüntetőket az iraki fővárosban található nagykövetség területén belül, de a felvételeken látható az is, hogy lángol az épület.

Egy szemtanúra hivatkozva arról ír a CNN, hogy a tüntetők a követség felgyújtása után elhagyták a helyet, mivel „kifejezték a tiltakozásukat az ellen, hogy Allah Szent Könyvét felgyújthassák”.

A svéd külügyminisztérium sajtóosztálya közölte a CNN-nel, hogy a követség dolgozói biztonságban vannak.

Az iraki külügyminisztérium elítélte az esetet.

Frissítés: A Reuters arról írt, hogy Irak kiutasította a svéd nagykövetet a tervezett svédországi Korán-égetés miatt. Ezzel párhuzamosan pedig hazahívták Stockholmból az iraki nagykövetség ügyvivőjét. Az iraki állami hírügynökség szerint pedig felfüggesztették az Ericsson svéd telekommunikációs vállalat engedélyét Irakban.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!