Már toborozzák a szakembereket Romániában az ukrán pilóták kiképzésére F-16-os vadászgépekre

2023. július 16. – 15:00

Másolás

Vágólapra másolva

340

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez


Egy amerikai katonai kiképző cég már megkezdte a toborzást F-16-os vadászgépeket vezető pilóták kiképzésére Romániában. A képzés célja, hogy ukrán pilóták sajátíthassák el minél hamarabb a kellő ismereteket. A pilótaképző központhoz a vállalat egyéb személyzetet is keres, többek között karbantartókat, villanyszerelőket és más repülési szakembereket.

Kedden a litvániai Vilniusban, ahol az Észak-atlanti Szövetség csúcstalálkozója zajlott, 11 NATO-ország, köztük Románia és Ukrajna aláírta azt a memorandumot, amely lehetővé teszi az ukrán pilóták romániai kiképzését a NATO egy jövőbeli új kiképzőközpontjában.

Az augusztusban induló kiképzés fél évet vehet igénybe, azonban még nem jelenti azt, hogy Ukrajna valóban kap majd F-16-os gépeket, döntés ugyanis erről még nem született.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!