Száz év után, 2025-től újra lehet fürdőzni a Szajnában

2023. július 9. – 22:40

Száz év után, 2025-től újra lehet fürdőzni a Szajnában
Fürdőzők a Szajnában 1938-ban Párizsban – Fotó: Keystone-France/Gamma-Keystone/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Száz év után, 2025-től újra fürdőzhetnek a párizsi lakosok és a turisták a Szajnában, írja az MTI Anne Hidalgo, Párizs polgármesterének bejelentése alapján. A hírt Hidalgo a Twitter-oldalán is megosztotta:

Három helyszínt nyitnak meg, egy részben már használatban lévő vízi központot, valamint két további központi fürdőhelyet, nem messze az Eiffel-toronytól. A fürdőhelyeket bóják jelölik majd, a helyszínen öltözőket és zuhanyzókat is biztosítanak – közölte a polgármester.

A párizsiak régi vágya, hogy újra úszhassanak a francia fővárost átszelő Szajnában. Amikor 1900-ban először rendeztek olimpiai játékokat Párizsban, az úszóversenyeket a folyóban tartották. A rossz vízminőség miatt azonban 1923-ban hivatalosan betiltották a fürdőzést a Szajnában, de még a hatvanas évek elején is akadtak olyanok, akiket nem tántorított el a tilalom attól, hogy megmártózzanak a folyóban.

A Szajnán egyébként már létezik egy szabadtéri uszoda, de itt az úszók nem magában a folyóban, hanem az ahhoz rögzített medencékben úsznak.

A Szajnának központi szerepe lesz a 2024-es párizsi nyári olimpiai és paralimpiai játékokon is. Az olimpia megnyitó ünnepségen legalább 140 hajó vonul majd fel a folyón, fedélzetükön körülbelül tízezer sportolóval.

A vízminőség javítása érdekében megkezdődött a Szajna megtisztítása, aminek költsége 1,4 milliárd euró. Emellett a központi szennyvízhálózatra kötnek mintegy 23 ezer otthont és 260 lakóhajót, amelyek eddig a folyóba engedték a tisztítatlan szennyvizet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!