Felfüggesztették a BBC műsorvezetőjét, akit azzal vádolnak, hogy szexuális tartalmú fotókat kért egy tinédzsertől

2023. július 9. – 17:59

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggesztették a BBC egy meg nem nevezett férfi munkatársát, akit azzal vádolnak, hogy több ezer fontot fizetett egy tinédzsernek azért, hogy szexuális tartalmú fotókat küldjön neki – írja a Sky News. A brit Sun információi szerint a műsorvezető állítólag először 2020-ban fizetett az akkor még csak 17 éves fiatalnak képekért, majd ez több alkalommal is megismétlődött.

A brit műsorszolgáltató az üggyel kapcsolatban közleményt adott ki, amiben megerősítették a hírt, hogy felfüggesztették a megvádolt műsorvezetőt. Azt írták először májusban szereztek tudomást a vádakról, most csütörtökön azonban újabb információk kerültek a birtokukba. A BBC belső vizsgálatot indított, és emellett együttműködik a rendőrséggel is.

Tim Davie, a műsorszolgáltató főigazgatója a munkatársaknak küldött levelében azt írta, hogy az ügyet hihetetlen komolysággal kezelik, és leszögezte azt is, hogy teljes mértékben elítéli az interneten terjedő találgatásokat és pletykákat a műsorvezetőkről. Majd azt is hozzátette, hogy felvették a kapcsolatot azzal a fiatallal és annak családjával, akitől állítólag a felfüggesztett műsorvezető a fotókat kérte.

A Sun vasárnapi számában jelent meg egy cikk, amiben az ügyben érintett fiatal édesanyja azt mondta, hogy sokkolta, amikor gyereke mutatott neki egy képernyőfelvételt, amin állítólag azt látni, hogy egy ismert műsorvezetővel videócsetel, aki egy alsógatyában ül a kanapén. A lap nem említi, hogy mindez mikor történt. Az édesanya szerint a gyereke a képekért kapott pénzből kábítószereket vásárolt, és függő lett, ami mindkettőjük életét tönkretette.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!