Összeütközött egy nyitott tetejű, emeletes turistabusz és egy helyi járat New Yorkban, 18 embert kórházba szállítottak

2023. július 7. – 09:57

Összeütközött egy nyitott tetejű, emeletes turistabusz és egy helyi járat New Yorkban, 18 embert kórházba szállítottak
Egy emeletes turistabusz és egy helyi járat ütközött össze New York Manhattan kerületében az Egyesült Államokban 2023. július 6-án – Fotó: Reuters/Jeenah Moon

Másolás

Vágólapra másolva

Összeütközött egy nyitott tetejű, emeletes turistabusz és egy helyi járat Manhattan belvárosában csütörtökön helyi idő szerint este hét óra után, írja a BBC. Sajtóértesülések szerint a balesetet a turistabusz okozta, ami áthajtott egy piros lámpán és hátulról belement másik járműbe. A helyszínre érkező mentőcsapatok több mint nyolcvan sérültet láttak el. 63 személyt már a helyszínen, 18 embert pedig kórházba szállítottak. Az ütközéskor mindkét busz tele volt.

Az MTI azt írja, a helyszínen lévő mentőalakulatok szerint senki sem sérült meg életveszélyesen. „A sérülések nagy része csak vágás, horzsolás, néhány fej- és nyaksérülés” – mondta Paul Hopper, a New York-i tűzoltóság sürgősségi orvosi szolgálatának helyettes vezetője.

Hopper a baleset utáni sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy embereiknek köteleket és létrákat kellett használniuk, hogy lehozzák a turistákat az emeletes busz felső szintjéről.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!