Beüzemelték Las Vegas legújabb látványosságát, a 2,3 milliárd dolláros LED-halálcsillagot

2023. július 6. – 11:50

Beüzemelték Las Vegas legújabb látványosságát, a 2,3 milliárd dolláros LED-halálcsillagot
Az óriási Las Vegas-i szupergömb, a Sphere – Fotó: Greg Doherty / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai függetlenség napja, július 4. alkalmából először világították ki Las Vegas legújabb turistalátványosságát, az MSG Sphere-t, vagy ahogy a helyiek becézik, a Halálcsillagot. Az épület hivatalos neve Sphere at the Venetian, ami a gazdájára, a velencei stílusú Venetian óriáskaszinóra utal (az MSG pedig a másik tulajdonosra, a New York-i Madison Square Gardenre). 2019-ben kezdték el építeni, aztán a járvány miatt a projekt sokat csúszott, és kicsit drágább is lett az eredeti terveknél: 1,2 milliárd dollár helyett 2,3. Összehasonlításképpen, a budapesti Puskás Aréna építési költsége bő félmilliárd dollárnak felel meg.

Ahogy a Sphere név is utal rá, az épület egy hatalmas gömb – vagyis hát inkább gömbölyded formájú, mert geometriailag messze nem tökéletes gömb, hiszen 112 méter magas, és a legszélesebb pontján 157 méteres. A magassága nagyjából 30 emeletnek felel meg, ha normál épületekhez hasonlítjuk, de csak kilenc szintre van osztva. Ez persze nem azt jelenti, hogy 12 méteres a belmagasság az emeleteken, hanem hogy a fő attrakció, a 18600 ülőhelyes, de 20 ezerig bővíthető aréna elég impozáns beltérrel rendelkezik (hogy ez hogy néz ki, arról még nem jelentek meg fotók). Itt elsősorban koncertek, gálák és sportesemények lesznek majd, a hivatalos nyitóesemény szeptemberben egy – látványban már jó előre korszakalkotóként beharangozott – U2 koncert. A többi szinten luxuslakosztályok és exkluzív klubok lesznek majd.

De az épület igazi különlegessége még csak nem is ez, hanem hogy a külső felülete egy gigantikus, 54 ezer négyzetméteres LED-fallal van beborítva, vagyis az egész egy jó száz méter magas, 360 fokos kivetítőként is működik a város kellős közepén. Ennek a rendszernek a főpróbáját tartották az amerikai nemzeti ünnep alkalmából, amikor amúgy is szokás a mi augusztus 20-unkhoz hasonlóan tűzijátékkal és változatos fényshow-kkal ünnepelni.

Az Exosphere nevű látványelem 1,2 millió LED-csomagból áll, ezek egymástól nagyjából 20 centire helyezkednek el, beborítva a gömb szinte teljes felületét. Egy-egy ilyen csomópontban 48, egyenként kontrollálható fénykibocsátó dióda van, amelyekből így a nagy LED-fal minden egyes képpontján 256 millió színt lehet kikeverni, és a teljes kivetítőn ezekből előre programozott animációkat futtatni. A hatalmas képernyőre már készül az első, speciálisan ide tervezett film is, a Darren Aronofsky rendezte Postcard from Earth (Képeslap a Földről), ennek októberben várható a premierje. A következő nagy durranás pedig novemberben, a Las Vegas utcáin rendezett Forma–1-es futam lesz, amit egyfajta óriáskivetítőként fog kiszolgálni.

A július 4-i ünnepi főpróba alapján a LED-halálcsillagban tényleg óriási potenciál van, és simán lepipál látványban mindent, amit a villódzó fényekben és neontűzijátékokban amúgy extrém erős Las Vegas fel tud mutatni. A gömb formában önmagában egy csomó lehetőség rejlik, a főpróbán volt már Föld, Hold, óriási kosárlabda, és vannak, akik belelátták egyenesen Szauron szemét is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!