Maszkosok támadtak egy orosz ellenzéki lap újságírójára, leborotválták a fejét és eltörték az ujjait

2023. július 4. – 10:14

Másolás

Vágólapra másolva

Maszkos férfiak megállásra kényszerítették az autóját, majd súlyosan bántalmazták az ellenzéki Novaja Gazeta újságíróját és egy vele utazó ügyvédet Csecsenföld oroszországi régiójában kedden – írja a Reuters.

Jelena Milasina újságírónőnek leborotválták a fejét, több ujját eltörték, és zöld festékkel kenték össze – közölte a Memorial emberi jogi csoport. A nő többször is eszméletét vesztette a támadás alatt.

A Novaja Gazeta című lap ismert újságírója Alekszandr Nemov ügyvéddel együtt utazott a helyi repülőtérről a csecsen fővárosba, Groznijba, amikor megtámadták őket. A jelentések szerint Nemovot lábon szúrták. Milasina és Nemov azért utazott a csecsen fővárosba, hogy tudósítsanak egy csecsen nő bírósági ítélethirdetéséről, akit egy rendőr megtámadásával vádoltak meg. Nemov a megvádolt nő, Zarema Musajeva védője.

A támadók az emberi jogi csoport beszámolója szerint világossá tették, hogy a tudósításai miatt támadták meg az újságírót. A Memorial jelentése szerint az újságírót és az ügyvédet is halálosan megfenyegették, fegyvert tartottak a fejükhöz, és felszólították Milasinát, hogy hagyja el az országot és ne publikáljon több cikket.

A Nexta hírügynökség képet is közzétett a megtámadott újságíróról:

A Novaja Gazetát 1993-ban alapították, az orosz sajtószabadság fokozatos visszaszorítása közepette is vezető tényfeltáró médium maradt. A lap három évtizedes működése alatt hét újságíróját gyilkolták meg.

A lap tavaly március 28-án felfüggesztette működését Oroszországban, miután külföldi ügynököknek minősítették őket. Több munkatársa Rigában hozott létre egy online kiadást amelynek oroszországi elérhetőségét blokkolták. Az újság munkatársai tavaly július 15-én indították el a lap új oldalát Novaja Raszkaz-Gazeta címen, de szeptemberben ezt is megfosztották médiaengedélyétől és gyakorlatilag betiltották.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!