El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Biden Európába látogat a jövő hét végén

2023. július 2. – 16:05

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Joe Biden a jövő hét végén Európába utazik, látogatásának célja a NATO megerősítése Oroszországgal szemben. Az amerikai elnök útja Londonban kezdődik, ahol a tervek szerint találkozik az uralkodóval és Rishi Sunak miniszterelnökkel is.

Biden fő témája a NATO éves csúcstalálkozója lesz, amelyet idén a litvániai Vilniusban tartanak, és amin az ukrajnai háborúról valamint az ország NATO-tagságáról lesz szó. Az elnök megáll majd Helsinkiben is, hogy megemlékezzen Finnország idei csatlakozásáról a szövetséghez.

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!