Moszkvában megbírságolták a Telegram és a Viber anyavállalatait

2023. június 20. – 12:33

Másolás

Vágólapra másolva

4 millió rubel (kb. 16,2 millió forint) bírságot szabott ki kedden egy moszkvai bíróság a dubaji eredetű Telegram üzemeltetőjére, valamin 1 millió rubel bírságot (kb. 4 millió forint) adtak a Viber üzemeltetőjének, amiért nem törölték az Oroszország által illegálisnak tartott tartalmakat, köztük az ukrajnai háborúról szólóakat – jelentette az Interfax hírügynökség.

Az orosz származású, Pavel és Nyikolaj Durov által 2013-ban alapított Telegram nagyon népszerű Oroszországban, ahol a Kreml és a védelmi minisztérium, valamint újságírók, ellenzékiek, jogvédő csoportok és több millió átlagfelhasználó napi szinten használja.

A TASZSZ hírügynökség szerint a Telegrammal szemben kiszabott bírság oka az volt, hogy nem volt hajlandó eltávolítani 32 olyan csatornát, amelyek hamis információkat közöltek az Oroszország által „különleges katonai műveletnek” nevezett ukrajnai akcióról.

Oroszország megszigorította a háború reprezentációját a médiában és bloggerek közvetítéseiben, és Ukrajna teljes körű invázióját követően szigorúbb büntetéseket vezetett be a fegyveres erői tevékenységének lejáratásáért vagy a róluk szóló hamisnak mondott információk közzétételéért. (The Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!