Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó a görög partoknál, legalább 78-an meghaltak

2023. június 14. – 16:00

Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó a görög partoknál, legalább 78-an meghaltak
Túlélők érkeznek Kalamáta városába, akiket a mentőalakulatoknak sikerült kimenteniük a vízből, miután az őket szállító hajó elsüllyedt Görögország partjainál 2023. június 14-én – Fotó: Eurokinissi via REUTERS

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább 78-an meghaltak miután szerdán hajnalban elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó a görög partoknál – írja a CNN a helyi hatóságok információi alapján.

A hajó a líbiai Tobrukból indult feltehetően Olaszország irányába, mikor kedd délután a hajó bajba jutott Görögország déli partjainál. Az utasok az Alarm Phone civilszervezet hívták segítségül, akiknek azt mondták, hogy „nem tudják, túlélik-e az éjszakát”, vízre és élelemre lenne szükségük. A civilszervezet szerint három órával a segélyhívás után a kapitány elhagyta a hajót. Értesülések szerint kedd este 8 óra körül egy kereskedelmi hajó tudott vizet vinni a bajba jutott hajó utasainak, akikkel az Alarm Phone szerda hajnalban újból megpróbálta felvenni a kapcsolatot, de a hívás néhány másodperc után megszakadt.

A mentőcsapatoknak eddig több mint 100 embert sikerült kimenteni a vízből, akiket a Peloponnészoszi-félsziget déli részén található Kalamáta városba vittek. Egyelőre nincsenek pontos adatok arról, hányan tartózkodtak a hajón, a baleset túlélői szerint körülbelül 750 utas lehetett. A görög parti őrség szerint a hajón senki sem viselt mentőmellényt.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!