Az ufók létezését igazoló jelentést tarthatott vissza az amerikai kormányzat egy volt hírszerző tiszt szerint

2023. június 7. – 13:35

Az ufók létezését igazoló jelentést tarthatott vissza az amerikai kormányzat egy volt hírszerző tiszt szerint
A Pentagon hivatalosan is nyilvánosságra hozott az amerikai haditengerészet pilótája által készített azonosítatlan repülő tárgyról készült videó egy részlete – Handout / DoD / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai Nemzeti Felderítő Hivatal egyik volt munkatársa azt állítja, hogy a kormányzat olyan bizonyítékokat tartott vissza, amelyek igazolják az ufók létezését. David Grusch volt hírszerzési tisztviselő, aki 14 évig vezette a megmagyarázhatatlan anomális jelenségek (UAP) elemzését, olyan titkos információkat adott át az amerikai Kongresszusnak és a hírszerzés főfelügyelőjének, amelyek szerint „ép és részben ép, nem emberi eredetű űrhajókat találtak”, írja a Guardian.

Grusch, aki először a The Debriefnek beszélt a titkos programról, azt állítja, hogy az amerikai kormányzat törvénytelenül tartotta vissza ezeket az információkat a Kongresszus elől. Grusch szerint amikor a járművekkel kapcsolatos titkos információkat átadta a Kongresszusnak, akkor 14 év után elbocsájtották a kormányzattól.

A volt tisztviselő állításait egyébként több aktív és nyugalmazott hírszerzési tisztviselő is megerősítette. Jonathan Grey, a Nemzeti Légi és Űrkutatási Hírszerző Központ (Nasic) jelenlegi amerikai hírszerzési tisztviselője például a Debriefnek megerősítette az „egzotikus anyagok” létezését, azt mondta: „Nem vagyunk egyedül”.

A jelentés egy olyan katonai felvétel kiszivárgása után született meg, amely látszólag megmagyarázhatatlan égi történéseket mutatott, miközben a haditengerészet pilótái azt vallották, hogy gyakran találkoztak furcsa űrhajókkal az Egyesült Államok partjainál. 2021-ben például a Pentagon kiadott egy UFO-jelentést, amely több mint 140 olyan jelenséget talált, ami nem volt megmagyarázható.

A NASA azonosítatlan légi jelenségek (UFO) tanulmányozására kinevezett szakértői testülete múlt héten szerdán tartotta meg első nyilvános ülését és azt hangsúlyozta, hogy a jövőben több adatot kell gyűjteni e jelenségek magyarázatához. David Spergel, a munka vezetésével megbízott asztrofizikus azt mondta, „a meglévő adatok és a szemtanúk beszámolói nem elegendőek ahhoz, hogy meggyőző bizonyítékot szolgáltassanak az egyes események természetéről és eredetéről”. Hozzátette: „kiváló minőségű adatokra van szükségünk”. A testület a nyár folyamán várhatóan közzétesz egy jelentést, amely részletesen leírja, hogyan lehet ezt a célt elérni.

A NASA tavaly jelentette be az azonosítatlan repülő objektumokkal kapcsolatos munka elindítását, és októberben 16 szakértőt nevezett ki, közöttük neves tudósokat, valamint az amerikai polgári légiközlekedési hatóság (FAA) tisztviselőit és Scott Kelly volt űrhajóst is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!