Zelenszkij: Ukrajna készen áll az ellentámadásra

2023. június 3. – 10:17

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij a Wall Street Journalnak adott interjúban arról beszélt, Ukrajna készen áll a régóta várt ellentámadás megindítására az oroszok által megszállt területek visszafoglalására. Az ukrán elnök Odesszában beszélt az amerikai lap újságírójával.

„Erősen hiszünk abban, hogy sikerülni fog. Nem tudom, mennyi időbe telik majd. Hogy őszinte legyek, sokféle kimenetel elképzelhető, teljesen különbözőképpen is alakulhat majd. De meg fogjuk csinálni, és készen állunk rá” – fogalmazott.

Zelenszkij arról is beszélt, tart attól, hogy a jövő évi amerikai elnökválasztások egy kevésbé támogató kormányt hozhatnak a hatalomba.

„Egy ilyen helyzetben, amikor van támogatás, az ember fél a változásoktól. És hogy őszinte legyek, amikor a kormányváltást említik, ugyanúgy érzek, mint bármely más ember – a jobb irányba történő változásokat akarjuk, de ez fordítva is lehet” – mondta. „Biden érzelmileg kötődik Ukrajnához, ami alátámasztotta a kormánya támogatását” – fogalmazott. Hozzátette viszont, hogy bízik mindkét párt (a demokraták és a republikánusok), a kongresszus és az amerikai nép támogatásában is, és továbbra is azon, lesz hogy Ukrajna megkapja a szükséges támogatást – bárki legyen is kormányon.

Hangsúlyozta azt is, hogy sürgősen több, amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rendszerre lenne szüksége Ukrajnának. Erre Zelenszkij szerint azért lenne szükség, mert az orosz hadsereg légi fölényben van a frontvonalakon, a megfelelő védelem nélkül pedig „sok katona fog meghalni” az ellentámadásban.

Az ukrán elnök szerint szerették volna, ha a közelgő hadjárathoz több nyugatról szállított fegyvert kapnának (korábban azt várták, hogy a nyugati partnerektől kapott páncélozott járművek megérkeznek az országba), de így is készen állnak. „Szeretnénk bizonyos dolgokat, de nem várhatunk hónapokig” – mondta. Szerinte az ukrán szárazföldi erők „erősebbek és motiváltabbak”, mint az orosz csapatok.

Volodimir Zelenszkij az észt elnökkel, Alar Karisszal közös sajtótájékoztatón Kijevben 2023. június 2-án – Fotó: Sergei Supinsky / AFP
Volodimir Zelenszkij az észt elnökkel, Alar Karisszal közös sajtótájékoztatón Kijevben 2023. június 2-án – Fotó: Sergei Supinsky / AFP

A WSJ hangsúlyozza, az ellentámadás fordulópontot jelent a háborúban és a nyugati szövetségesek hozzáállásában is: amennyiben ugyanis nem jár sikerrel, egyre többen szólíthatják fel Ukrajnát, hogy törekedjen a kompromisszumos békeszerződés megkötösére Oroszországgal.

Zelenszkij azt is elmondta az interjúban, hogy tisztában van azzal, hogy a nyugati vezetők néha megsértődnek kemény hangnemén. Azt viszont nem érti, miért csak – az ő álláspontja szerint – „csepegtetik” azokat a fegyvereket, amelyekről tudják, hogy rengeteg életet mentenének meg.

„Ha Ukrajna nem képes ellenállni Oroszországnak, az az állat, az a vadállat ráérez a hódítás ízére. És tovább megy” – hangsúlyozta.

Az elmúlt hetekben Ukrajna elkezdett felkészülni az ellentámadásra: fokozta a nagy hatótávolságú rakétákkal és drónokkal végrehajtott támadásokat, azzal a célja, hogy megbénítsa az orosz utánpótlási vonalakat a támadás megindítása előtt. Az Ukrajnával szimpatizáló orosz milíciák is azért hajtottak végre rajtaütéseket Oroszországban, a határmenti településeken, hogy ezzel arra kényszerítsék az orosz hadsereget, hogy csapatokat csoportosítson át Ukrajnából a határ túloldalára.

A NATO-csatlakozás kapcsán az ukrán elnök azt mondta, szerinte a NATO-ban egyesek az Oroszországtól való félelem miatt nem hajlandóak felvenni Ukrajnát. A szövetségre azonban egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy konkrét biztonsági garanciákat és a tagsághoz vezető utat ajánljon fel. Zelenszkij elmondta, hogy nem várja el a NATO-tól, hogy Ukrajna csatlakozhasson, amíg folynak a harcok, de ígéretet szeretne arra, hogy a háború után felveszik az országot.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!