Nem volt hajlandó kezet fogni orosz ellenfelével egy ukrán teniszező

2023. június 3. – 15:32

Másolás

Vágólapra másolva

Elina Svitolina ukrán teniszezőnő nem volt hajlandó kezet fogni orosz ellenfelével, f Anna Blinkovával pénteki győztes mérkőzése után – írja a CNN. Az orosz és az ukrán versenyző a francia tenisztornán játszott egymással.

„A hazámért állok ki. Mindent megteszek, amit csak lehet, hogy támogassam, hogy a fronton harcoló férfiak és nők hangulatát, miközben és a földünkért és az országunkért harcolnak. Szóval, el tudod képzelni, hogy az a srác vagy az a lány, aki most éppen a fronton van, engem néz, miközben én úgy teszek, mintha semmi sem történne?” – mondta Svitolnia a meccs után arról, hogy miért nem fogta meg az ellenfele kezét. A teniszező hozzátette, a jövőben sem fog kezet fogni sem orosz, sem belarusz, sem bármilyen olyan ország versenyzőjével, amelyik Oroszországot támogatja.

Az ukrán Elina Svitolina (bal) nem fogott kezet az orosz Anna Blinkovával (jobb) a francia nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában 2023. június 2-án, Párizsban – Fotó: Tim Clayton / Corbis / Getty Images
Az ukrán Elina Svitolina (bal) nem fogott kezet az orosz Anna Blinkovával (jobb) a francia nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában 2023. június 2-án, Párizsban – Fotó: Tim Clayton / Corbis / Getty Images

Május 28-án a szintén ukrán Marta Kostyuk is úgy döntött, nem fog kezet ellenfelével, a belarusz Aryna Sabalenkával. Gesztusára a francia tenisztorna közönsége fújolással reagált.

Sabalenka pénteken nem vett részt a meccsek utáni szokásos sajtótájékoztatón. A sportoló ezt azzal indokolta, hogy a szerdai incidens utáni sajtókonferencián nem érezte biztonságban magát. Az újságírók akkor egymás után kérdezték arról, hogy mi a véleménye, az orosz-ukrán háborúról, a teniszező viszont minden kérdésre azt válaszolta, hogy nem kívánja kommentálni. A kérdéseket végül a moderátornak kellett leállítania.

Sabalneka pénteken közölte, hogy a saját mentális egészségének védelmében úgy döntött, inkább kivonja magát az ehhez hasonló szituációkból, a torna szervezői pedig támogatták ebben a döntésében.

Az orosz élvonalbeli teniszező, Daria Kasatkina múlt hónapban megvédte az ukrán sportolók viselkedését: „A legszomorúbb az, hogy a háború még mindig tart. Így természetesen az ukrán játékosoknak sok okuk van arra, hogy ne rázzanak kezet velünk. Én ezt elfogadom, ez van. Ez egy nagyon szomorú helyzet, és megértem” – mondta.

Kasatkina vasárnap, a negyedik fordulóban fog játszani az ukrán Svitolinával.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!