Megműtötték Rafael Nadal teniszező csípőjét, öt hónapig tarthat a felépülés

2023. június 3. – 15:33

Másolás

Vágólapra másolva

Megműtötték Rafael Nadal 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes teniszezőt pénteken, a sportoló egy úgynevezett artroszkópos csípőműtéten esett át, írja az MTI. Ez a műtétfajta lehetővé teszi az orvosoknak a csípőízület megtekintését anélkül, hogy nagy bemetszést (vágást) végeznének a bőrön és más lágy szöveteken. Az orvosok szombati közleménye szerint a Barcelonában elvégzett beavatkozás jól sikerült, a felépülés körülbelül öt hónapig tarthat.

A teniszező a 2005-ös bemutatkozása óta először hagyta ki a Roland Garros teniszbajnokságot. A korábbi világelső január óta nem lépett pályára, két hete jelentette be, hogy nem indul a párizsi tornán, egyúttal azt is jelezte, 2024 lehet pályafutása utolsó éve.

Nadal Ausztráliában sérült meg idén januárban, fel is kellett adnia az év első nagy tornáját. Április 20-án azt mondta, hogy a csípősérülése sokkal nehezebben gyógyult, mint előzetesen gondolta, de a salakpályás szezonra megpróbál visszatérni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!