Közel másfél tonna kokain miatt kábítószer- kereskedelemmel vádolják a holland válogatott korábbi focistáját

2023. május 30. – 22:50

Másolás

Vágólapra másolva

A Szpartak Moszkva csatára, Quincy Promes ellen kábítószer-kereskedelemben való állítólagos részvétel miatt indult büntetőeljárás. A 31 éves Promest azzal vádolják, hogy részt vett 1362 kilogramm kokain Hollandiába vagy Belgiumba történő csempészésében – közölték kedden a holland ügyészek, írja a BBC. Az ügyben hétfőre tűzték ki a tárgyalást a Het Parool című holland lap szerint.

Fotó: Ciro De Luca / Reuters
Fotó: Ciro De Luca / Reuters

Promes korábban a Sevillában és az Ajaxban is játszott, és ötvenszeres holland válogatott volt. Azonban 2021-ben emberölés kísérletével és testi sértéssel vádolták meg, amiért 2020 júliusában egy családi partin késsel súlyosan megsebesítette egy rokona térdét.

A focista tagadta ezeket a vádakat, az ügyben szintén hétfőre tűzték ki a tárgyalást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!