Rejtély, hogyan halt meg az ausztrál szélhámosnő, aki után csak egy lábfej maradt

2023. május 30. – 22:53

Rejtély, hogyan halt meg az ausztrál szélhámosnő, aki után csak egy lábfej maradt
Fotó: Melissa Caddick / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Melissa Caddick látszólag a gazdag ausztrál üzletasszonyok életét élte. Luxusmárkák ruháit hordta, fényűző háza volt, és drága nyaralásokra járt a tengerentúlon. Csakhogy a státusszimbólumok, amelyekkel körülvette magát, nem voltak mások, mint egy jól felépített, kifelé mutatott kép része.

A valóságban Caddick csaló volt, aki abból szerzett pénzt, hogy másokat átvert. Az átverések kusza hálója 2020 környékén kezdett szétszakadozni, de még mielőtt felelősségre vonhatták volna, Caddick eltűnt.

Néhány hónappal később mégis felbukkant a szélhámosnő, vagyis nem ő, hanem az oszladozó lábfeje.

Joggal merült fel a kérdés, hogy Caddick valóban meghalt-e, vagy csak megrendezte a halálát, hogy elkerülje a tettei következményeit. Esetleg a gyanúsan viselkedő férjének is köze lehet az eltűnéshez? A halottkém múlt héten erősítette meg, hogy szerinte a koronázatlan csalókirálynő halott, de a halálának körülményeit továbbra is homály fedi.

Több milliárd forintnyi kicsalt pénz

Melissa Caddick leginkább sikeres pénzügyi tanácsadóként volt nevezetes, de csak akkor lett Ausztrália-szerte ismert, amikor 2020 novemberében eltűnt. De a hatóságok előtt már jóval korábban ismert volt a neve: azt gyanították ugyanis, hogy a 49 éves nő több mint 60 ügyféltől – köztük számos családtagjától és barátjától – lopott el 30 millió ausztrál dollárt (2020 végi árfolyamon kb. 6,6 milliárd forintot), hogy finanszírozni tudja életmódját.

Elizabeth Ryan helyettes állami halottkém szerint Caddicknek sikerült felépítenie a külvilág felé azt a képet, hogy ő egy gazdag és sikeres nő, emiatt pedig megbíztak benne az ügyfelei.

10 millió ausztrál dollárt érő villában lakott, százezer dolláros értékben vásárolt luxusmárkáktól ruhákat, 370 ezer ausztrál dollár értékben vett ékszereket.

Mindezek mellé pedig drága nyaralásokra járt, amelyek alapján az emberek azt hitték, hogy ő bizony valamit nagyon jól csinál. A befektetők ráadásul általában Caddick családjából vagy barátai közül kerültek ki, akik szintén nagyon bíztak benne.

„Eladtam a vállalkozásomat, mivel abban a hitben voltam, hogy a pénzem biztonságban van, és 2017-ben nyugdíjba mentem. (…) Hogy még több sót szórjon a sebbe, az anyám, a feleségem, az anyósom, a fiam, a testvérem és a nővérem pénzét is ellopta... három generáció megtakarításait törölte el a családomból” – vallotta az egyik áldozat.

A nyomozók szerint a módszerei egyébként nem voltak különösebben bonyolultak: az ügyfelei megbízták azzal, hogy kezelje a befektetéseiket, de ő ahelyett, hogy okosan gazdálkodott volna a rendelkezésére bocsátott összeggel, inkább elköltötte azt, illetve más ügyfeleknek utalta át, hogy úgy tűnjön, mintha azok osztalékot kapnának.

A bizniszhez egy barátja pénzügyi tanácsadói engedélyét használta, amelybe egyszerűen bephotoshopolta a saját nevét. A hatóságok azonban megneszelték a szélhámoskodást, és a Caddick által felépített felszín összeomlott, amikor 2020. november 11-én hajnalban a rendőrség bekopogtatott hozzá, és razziát tartott.

Az eltűnés, a furcsa férj és a lábfej

A rendőrség látogatásának napja azért is érdekes, mert ez volt az utolsó nap, amikor hatóságilag is igazolt, hogy a nő életben volt. Férje, Anthony Koletti szerint Caddick a rendőrségi látogatás után két nappal tűnt el, amikor korán reggel futni ment. A nő az autóját és minden személyes holmiját is hátrahagyta.

Furcsamód Koletti azonban több mint 30 órán keresztül nem jelentette az eltűnését. Sőt, csak azután szólt erről a hatóságoknak, hogy felhívták, miután Caddick nem jelent meg egy bírósági meghallgatáson. Koletti maga is meglepődött, hogy a felesége nem ment el a tárgyalásra.

A rendőrség kezdetben két elméletet vizsgált:

  1. Caddick még életben van, és elrejtőzött, hogy elkerülje az igazságszolgáltatást.
  2. A nő öngyilkos lett.

A nyomozók szerint Koletti nem tűnt úgy, mint aki túlságosan is aggódna a felesége eltűnése miatt. A férfi furcsa viselkedéséből ezért a rendőrség először azt gyanította, hogy a férjnek köze lehet Caddick eltűnéséhez. Ráadásul Koletti kicsit szokatlan módon is élte meg a gyászát: egy zenei albummal emlékezett meg felesége eltűnéséről, amelyen olyan című számok vannak, mint a „Melissa eltűnt” és „A törvény felett”. De nem csak erről volt szó. Ryan szerint nem volt túl őszinte az információk átadásakor.

A férj, Anthony Koletti érkezik a Downing Centre bíróságára 2022. május 4-én Sydney-ben – Fotó: Don Arnold / Getty Images
A férj, Anthony Koletti érkezik a Downing Centre bíróságára 2022. május 4-én Sydney-ben – Fotó: Don Arnold / Getty Images

Michael Kyneur vezető nyomozó azt mondta, hogy Koletti a felesége felszívódása után elment egy sziklacsúcshoz az otthonuk közelében, és lefényképezett egy cipőnyomot, amit a rendőr „rendkívülinek” vélt. „Az egy kutyapark. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy találtam egy lábnyomot a strandon” – mondta arra utalva, hogy ugyan minek fotózgatna véletlenszerű lábnyomokat bárki, csak úgy.

A vizsgálat szerint emellett Koletti a felesége telefonjáról sms-eket küldött a rendőrségnek, és azt írta, hogy a munkája miatt „túl elfoglalt” ahhoz, hogy részt vegyen a kihallgatáson. A fodrászként és DJ-ként dolgozó férfi aztán ellentmondásos verziókat adott elő az eseményekről. Például leírást adott arról, hogy mit viselt a felesége az eltűnése reggelén, annak ellenére, hogy azt állította: valójában nem látta őt aznap.

Koletti tagadta, hogy tudott volna a felesége bűncselekményeiről, vagy hogy köze lett volna az eltűnéséhez, és a rendőrség szerint nem találtak olyan bizonyítékot, amely ezt vitatná. De Ryan szerint a vallomásai alapján „erős a gyanú”, hogy ha nem is bántotta, valószínűleg többet tudott arról, hogy mi történt a feleségével.

A nyomozás 2021 februárjában hátborzongató fordulatot vett, amikor Sydney-től 500 kilométerre délre a tengerparton egy edzőcipőbe bújtatott, rothadó lábat találtak.

A törvényszéki szakértők DNS-tesztek segítségével azonosították a testrészt, és megállapították, hogy Caddick lábáról volt szó. Azt viszont a boncolás során sem tudták megállapítani, hogy szándékosan vágták-e le, vagy a bomlás következtében vált-e le.

A vizsgálat során egy sor elméletet hallgattak meg annak magyarázatára, hogyan végezte a lábfej a Bournda Beachen: ezek között volt az is, hogy egy cápa megette, majd később felöklendezte a testrészeket. A rendőrség még azt is fontolóra vette, hogy futócipőbe rejtett sertéstestrészeket dobáljon a tengerbe, hogy megállapítsák, milyen szerepet játszhatott a cápák viselkedése vagy az óceáni áramlatok a nő lábának felbukkanásában. Az oceanográfusok szerint az áramlatok könnyen elvihették a lábat ilyen messzire, míg egy patológus leírta, hogy az emberi lábak hogyan válhatnak le a testről a bomlás során.

Egy ortopéd sebész elmondta a vizsgálat alatt, hogy nem valószínű, hogy Caddick képes lett volna levágni a saját lábát, mivel „jelentős erőre” lenne szükség ahhoz, hogy átvágja a csontot, nagy vérveszteséget okozna, és speciális műtét utáni ellátást igényelne. A nyomozás végül is arra jutott, hogy Caddick valószínűleg nem vágta le a saját lábát azért, hogy megrendezze saját halálát, és meglógjon a hatóságok elől. Ám a halálának pontos körülményeire még a láb birtokában sem sikerült fényt deríteni.

A rendőrség elszúrta, és a károsultak ettől sem lesznek gazdagabbak

A legutóbbi bírósági meghallgatáson, amikor Ryan is beszámolt az eredményeiről, előkerültek azok a hibák is, amelyeket a rendőrség vétett a nyomozás során. Például Caddick házában csak 19 nappal az eltűnése után végeztek helyszínelést. A Ryant segítő ügyész kérdőre vonta a hatóságokat, amiért nem vonták be azonnal a gyilkossági osztályt, legalább azért, hogy kizárjanak egy esetleges bűncselekményt.

Egyesek szerint a Caddick-üggyel megbízott tisztviselők túlságosan ragaszkodtak ahhoz a véleményükhöz, hogy a nő önként tűnt el, holott az öngyilkosság is könnyen elképzelhető volt. A szakértői bizonyítékok szerint Caddick nárcisztikus személyiségzavarban szenvedett, és a leleplezés miatt elszenvedett szégyen és megaláztatás komoly pszichológiai stresszt okozhatott nála, ami miatt végül véget vethetett az életének. Erre utal az is, hogy a nőnek volt életbiztosítása, amely öngyilkosság eshetőségére is fedezetet nyújtott, halála után tehát még a családja is pénzhez juthatott.

Mint kiderült, Caddick az évek során többször is utalt rá, hogy egyszer véget vethet az életének.

A rendőrség kezdetben mégis csak korlátozott erőforrásokat fordított arra, hogy az öngyilkosság lehetőségét kivizsgálják.

„Talán a legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy Caddick elhunyt, az a tény, hogy nem lépett kapcsolatba a fiával” – mondta Ryan a bírósági dokumentumok szerint. Mivel mélyen kötődött hozzá, Ryan szerint valószínűtlen, hogy ne kereste volna meg valamilyen módon, ha még élne.

A Melissa Caddick birtokához közel fekvő sziklapart Sydney-ben – Fotó: Torsten Blackwood / AFP
A Melissa Caddick birtokához közel fekvő sziklapart Sydney-ben – Fotó: Torsten Blackwood / AFP

Az ausztrál rendőrség sürgette Ryant, hogy állapítsa meg: a nő leugrott a birtokához közel fekvő sziklákról. A hatóságokat képviselő jogász ezt nevezte a legkézenfekvőbb magyarázatnak, és arról beszélt, hogy „nincs olyan bizonyíték, amely ellentmondana ennek”. Caddick családja osztotta az öngyilkossággal kapcsolatos teóriát. Ryan azonban végül nem tett sziklaszilárd kijelentést azzal kapcsolatban, hogy a nő hogyan halhatott meg – még akkor sem, ha szerinte ez mindenki számára pozitív lenne.

„Arra a következtetésre jutottam, hogy Melissa Caddick meghalt. Azonban úgy vélem, a bizonyítékok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy hogyan, hol és mikor halt meg”

– írta a helyettes állami halottkém. Megállapítása azonban nem zárja le az ügyet: ahogy Caddick halálneme sem egyértelmű, úgy megoldatlanok maradnak az ügyfelei veszteségei is, bár az elmúlt egy évben sikerült több millió ausztrál dollárt visszatéríteni nekik Caddick elárverezett ingóságaiból.

„Sokak számára a kár az összes pénzüket jelentette, amit a nyugdíjukra vagy a gyermekeik taníttatására tettek félre. Az elszenvedett pénzügyi és érzelmi károk még hosszú évekig visszhangozni fognak” – mondta Ryan.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!