Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy kétéves gyereket Észak-Koreában

2023. május 28. – 17:10

Másolás

Vágólapra másolva

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy kétéves kisgyereket Észak-Koreában, miután a hatóságok Bibliát találtak a szüleinél – írja a New York Post.

Az elítélt kisgyerek szüleit szintén életfogytiglani börtönre ítélték, az egész családdal együtt. Észak-Koreában ugyanis halálbüntetés jár annak, akinél Bibliát találnak, emellett pedig börtönbüntetés jár az elítélt családtagjainak, köztük a gyerekeknek is.

Bár Észak-Koreában létezik néhány hivatalosan bejegyzett vallási intézmény, ezek szigorú állami ellenőrzés alatt működnek, és a jelentések szerint inkább a turistáknak szánt látványosságként funkcionálnak.

„A gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot továbbra is megtagadják Észak-Koreában, a hatóságok nem tűrnek alternatív hitrendszereket” – mondta António Guterres ENSZ-főtitkár tavaly júliusban. Az amerikai külügyminisztérium új nemzetközi vallásszabadságról szóló jelentése szerint Észak-Koreában 70 ezer keresztényt tartanak fogva.

A Korea Future civil szervezet túlélőkkel készített interjúkat, amiből rekonstruálták, hogy nagyjából hogyan büntetik meg a vallásos észak-koreaiakat. Eszerint rendszeres a nemi erőszak, éheztetés, és a nyilvános kivégzés is, de olyan is volt, hogy egyes rabokat 40 napon át nem hagytak leülni. Az interjúk alapján nők és lányok teszik ki a dokumentált áldozatok több mint 70 százalékát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!