Függővé váltak a hattyúk a Komárom melletti mákföldeken, és ott is rekedtek

2023. május 24. – 10:10

Másolás

Vágólapra másolva

Nem tágítanak a függővé vált hattyúk a Komárom melletti mákföldről, emiatt lassú pusztulás várhat rájuk – írja a szlovák Denník N magyar nyelvű kiadása, a Napunk.sk. A lap szerint a madarak nemrég lepték el a szlovákiai Izsa és Pat közötti mákföldet, és nemcsak több ezer eurós kárt okoznak, de a túlzott mákfogyasztás rossz hatással van az emésztőrendszerükre, többtucatnyi példány már bele is pusztult a túlzott mákevésbe, legalább 150 állat pedig függővé vált a toxikus növénytől.

A hattyúk mákfogyasztását a lapnak nyilatkozó szakértő a klímaváltozásnak tulajdonítja, szerinte a rendkívül enyhe telek miatt az utóbbi években egyre több bütykös hattyú és más vízimadár telel át a Kárpát-medencében, sőt, sokan egész évben itt maradnak, a hidegebb időszakban pedig a szántóföldeken keresnek táplálékot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!