Volt idő, amikor Boris Johnson annyira utálta Macront, hogy fröcsögve ócsárolta őt, és legszívesebben megütötte volna

2023. május 18. – 13:18

Másolás

Vágólapra másolva

Boris Johnson korábbi brit miniszterelnök egyszer annyira berágott Emmanuel Macron francia elnökre, hogy „Putyin talpnyalójának” nevezte őt, és azzal fenyegetőzött, hogy pofán veri, írja a Politico Johnson egyik volt tanácsadójára hivatkozva.

Guto Harri a Downing Street kommunikációs igazgatója volt, most egy podcastban mesélt arról a kirohanásról, amit Johnson művelt az orosz-ukrán háború kitörése utáni hónapokban, főleg azt követően, hogy Macron bírálta a britek hozzáállását az ukrajnai menekültválsághoz.

„Úgy emlékszem, egy kisebb csapattal volt egy reggeli értekezletünk, ahol Boris kikelt magából, és ontani kezdte a jelzőket. A négybetűs szót is használta rá, ami p-vel kezdődik és a-val végződik, de fura szerzetnek és Putyin talpnyalójának is nevezte” – idézte fel a történteket Harri.

Szerinte Johnson egyértelműen utalt arra, hogy sérülést akar neki okozni, magyarán beverné a képét, és ekkor beszúrt egy tipikus franciaellenes szitokszót, a „békát” is.

A két politikus közötti ellenszenv régóta közismert, és ennek a viszonynak nem tett jót, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai invázió előtti hetekben szívélyesen fogadta Macront. Harri emlékei szerint erre konkrétan az „undorító” szót használta a volt brit kormányfő.

A politikai érdekek azonban felülírták kettejük rossz epizódját. „A következő G7-csúcsra elásták a csatabárdot, és együtt elmentek italozni” – mesélte Harri.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!