Melonival törökülésben csevegett, a lengyel elnökkel a kondiban találkozott Novák Katalin

2023. május 17. – 11:30

Másolás

Vágólapra másolva

Sűrű napja van Novák Katalinnak az Európa Tanács kétnapos csúcstalálkozóján, Reykjavíkban, de az eseményeket jó alaposan dokumentálja is a Facebook-oldalán. Először posztolt arról, hogy találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel, aztán szerda reggel arról is, hogy beszélgetett Giorgia Melonival, az olasz miniszterelnökkel.

„Baráti beszélgetés Rejkjavíkban Giorgia Melonival, az olasz miniszterelnökkel, barátnőmmel. Szövetségesek vagyunk könnyű és nehéz időkben egyaránt. A hagyományos családi értékek mellett, az illegális migráció ellen is közösen lépünk fel” – olvasható a posztban. Ehhez barátnős fotót tett ki az államfő: ő is és Meloni is törökülésben ülnek, nevetve beszélgetnek egy-egy fehér fotelben.

Pár órával később Novák a konditeremből jelentkezett be egy fotóval, de most sem volt egyedül, Andrzej Duda lengyel elnökkel súlyzózott, a képhez pedig azt írta: Magyar-lengyel összetartás az edzőteremben is.

Novák korábban azt is írta, hogy húsz éve nem volt példa olyan csúcstalálkozóra, amely most kezdődik az izlandi fővárosban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!