Éleződik a helyzet a török választások előtt, kövekkel dobálták meg egy ellenzéki vezető kampánybuszát
2023. május 8. – 12:23
Vasárnap tartják a török elnökválasztást, a kampányfinisben a hangulat is egyre feszültebb: a kelet-törökországi Erzurumban tüntetők kövekkel dobálták meg az ellenzéki elnökjelöltet támogató ellenzéki politikus kampánybuszát – írja a Euronews.
Ekrem Imamoglu Isztambul polgármestere és Erdoğan ellenzéki kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu mellett kampányolva járja az országot. Erzurumban azonban félbe kellett hagynia a beszédét, miután tüntetők zavarták meg a rendezvényt, és kövekkel dobálták meg a kampánybuszát.
A közösségi médiában terjedő felvételek alapján a rendőrség könnygázzal próbálta meg oszlatni a tömeget, hogy ne tudják követni a távozó buszt. A poltikus szerint azonban a kőzápor közepette a rendőrök a „kisujjukat sem mozdították”. Imamoglu szerint a támadásban több tucatnyian, köztük gyerekek is megsérültek.
A tartományt egyébként a jelenlegi államfő, Erdoğan konzervatív iszlamista pártja, az AKP irányítja. Imamoglu pártja, a CHP magyarázatot követel a helyi tisztviselőktől.
Törökországban május 14-én tartják az elnökválasztást. A közvélemény-kutatások szerint másfél héttel az első forduló előtt fej fej mellett állt Erdoğan és az ellenzéki Kılıçdaroğlu. Ha Kılıçdaroğlu nyer, Isztambul polgármestere várhatóan Törökország alelnöke lesz.
A török választásokról szóló cikkeinket itt tudja böngészni.