Azt hitte a lába büdös, de egy hulla volt a kínai turista ágya alatt Tibetben

2023. május 6. – 15:49

Másolás

Vágólapra másolva

Tanácstalanul pihengetett egy kínai férfi egy tibeti hotelszobában, amikor azt próbálta megfejteni, hogy honnan jöhet a bűz, amit egyre erősebben érez. Először azt gondolta a közeli pékségből jön. Aztán ahogy intenzívebb lett a szag, a lábára kezdett gyanakodni.

Végül átkérte magát egy másik szobába, mert egy újabb szintlépés után már ebben sem volt egészen biztos.

A férfit két nap múlva a rendőrség kereste fel, és kihallgatták, mivel mint kiderült, egy hulla volt az ágya alatt. A hulla napokkal a férfi érkezése előtt került oda, így tanúként hallgatták ki.

Az internet közben elkezdett terjedni egy felvétel, amin a feltételezett elkövetőt kapcsolják le, a Tibettől 2000 kilométerre lévő Lancsou városában.

A hulla fölött lamentálgató férfi nyilatkozott a CNN-nek, elmondása szerint nagyon megviselték az események, éjjel 2-3 előtt nem tud elaludni, és a legkisebb zajra is felébred.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!