A román legfőbb ügyészség ejtette az európai főügyész ellen indított eljárásokat

2023. május 2. – 13:38

Másolás

Vágólapra másolva

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Laura Codruta Kövesi európai főügyész ellen indított bűnvádi eljárásokat a román legfőbb ügyészség, írja az MTI a hatóság keddi közleménye alapján.

Kövesi ellen még 2019-ben indított két eljárást az SIIJ, vagyis az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló különleges ügyészi részleg. Mindez még azelőtt történt, hogy Kövesit kinevezték volna az Európai Ügyészség (EPPO) élére, Kövesi szerint az eljárásokkal az ő előrelépését akarták megakadályozni.

Az egyik ügyben az azóta felszámolt SIIJ hivatali visszaéléssel, megvesztegetés elfogadásával, és hamis tanúzással gyanúsította meg Kövesit Sebastian Ghita volt parlamenti képviselő és médiamágnás feljelentése alapján. Ghita – aki a romániai igazságszolgáltatás elől külföldre menekült – azt állította, hogy Kövesi felkérésére 2011-ben ő fizette ki egy nemzetközi körözés alatt álló, Indonézia által Romániának kiadott üzletember hazaszállításának 200 ezer eurós költségeit. Ghita szerint Kövesinek, aki 2011-ben Románia legfőbb ügyésze volt „senki sem mert nemet mondani”.

A legfőbb ügyészség mostani közleménye szerint a megvesztegetésre nincs bizonyíték, a hivatali visszaélésnek nevezett cselekményeknél Kövesi nem lépte túl munkaköri leírásának kereteit, és hamis tanúzásra utaló tényállást sem tapasztaltak, a feltételezett bűncselekmény pedig amúgy is elévült.

Míg a másikban a SIIJ csalással, bűnszövetkezet létrehozásával, hamis tanúzással és bűnpártolással gyanúsította meg Kövesit, az általa korábban vezetett korrupcióellenes ügyészség ploiesti-i részlegén történt állítólagos túlkapások miatt.

Ugyanebben az ügyben a SIIJ 2020-ban elérte Mircea Negulescu, a ploiesti-i korrupcióellenes ügyészség (DNA) ügyészének vizsgálati fogságba helyezését is, aki ezután azért állt bíróság elé, mert zsarolással, a tanúk megfélemlítésével és bizonyíték hamisítással vádolták meg. Negulescut tavaly októberben alapfokon felmentették, a legfelsőbb bíróság pedig még nem hozta meg jogerős ítéletét.

A legfőbb ügyészség keddi közleménye szerint nincs elegendő bizonyíték, amely Kövesi bűnrészességét igazolná a DNA ploiesti-i részlegén elkövetett feltételezett bűncselekmények ügyében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!