Újabb 15 magyar jelentkezett Szudánban, hogy mentsék ki, szinte minden ország megkezdte az evakuálást

2023. április 23. – 21:34

Másolás

Vágólapra másolva


Miután szombaton 14 magyar állampolgárt sikerült kimenteni Szudánból, újabb 15 magyar jelentkezett, akiknek Magyarország próbál segíteni – írta Szijjártó Péter vasárnap.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint szombaton egy magyar koordinációval lezajlott akcióval 14 magyar állampolgárt sikerült kimenteni, vasárnap további magyarok jelentkeztek, így 15 honfitársunkon próbálunk segíteni. Jelen állás szerint a Törökországgal, Franciaországgal és az ENSZ-szel folytatott együttműködésünknek köszönthetően hét magyar állampolgár tart biztonságos helyre, nyolc fő esetében pedig továbbra is keressük a biztonságos megoldást.


Mi történik Szudánban?

Szudánban április közepén robbantak ki súlyos összetűzések a hadsereg és a paramilitáris erők között. Az összecsapásokban több civil is meghalt. A kontinens északkeleti részén fekvő, közel 47 milliós országban 2019-ben üldözték el a három évtizeden keresztül uralkodó diktátort, a politikai helyzet azonban az elmúlt négy évben nem lett stabilabb. Hónapok óta izzott a feszültség a hadsereg és az RSF között, az ország demokratizálódása érdekében ugyanis a paramilitáris egységeket integrálták volna a nemzeti hadseregbe. A polgárháborús helyzetről itt írtunk bővebben.

Sorra menekítik ki a polgáraikat az államok

Az amerikai hadsereg kimenekítette Szudánból az Egyesült Államok kartúmi nagykövetségének dolgozóit, kormányzati források szerint a mintegy 70 embert – a dolgozókat és családjaikat – légi úton menekítették ki és Etiópiába szállították. Biden azt mondta, hogy folyamatos tájékoztatást kap arról a mintegy 16 ezer amerikai állampolgárról, akik kimenekítését túl veszélyesnek ítélték.

Vasárnap Franciaország is megkezdte állampolgárai kimenekítését, a kartúmi nagykövetsége evakuálását. A diplomaták konvoját a rivális felek szerint támadás érte, egy francia állampolgár megsebesült. A hadsereg szerint a milícia lövöldözése nyomán az evakuációt leállították.

A holland külügyminisztérium vasárnapi jelentése szerint Hollandia kimenekíti a harcok dúlta Szudánból a holland állampolgárokat és a hollandiai tartózkodási engedéllyel rendelkezőket. A külügyminiszter biztonsági okokból azt kérte az érintettektől, ne hozzanak nyilvánosságra részleteket az evakuálási tervekről. Megerősítette ugyanakkor, hogy a szudáni kormány hadserege segítséget nyújt az ország biztonság elhagyásához. A holland külügyminisztérium korábban arról tájékoztatott, hogy 152, Szudánban tartózkodó holland állampolgárral áll kapcsolatban, ugyanakkor arra számítanak, hogy ennél több embernek kell majd segítséget nyújtani az ország elhagyásához.

Belgium is megkezdte állampolgárai kimenekítését vasárnap, Franciaországgal és Hollandiával együttműködésben zajló műveletek keretében. A belga külügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint ez idáig 42, Szudánban tartózkodó belga állampolgár jelentkezett, hogy elhagyná az afrikai országot.

Kanada átmenetileg felfüggesztette diplomáciai tevékenységét az országban, diplomatáik az országon kívül, biztonságos helyről dolgoznak.

Olaszország védelmi tárcája vasárnap műveletet indított a Szudánban rekedt olasz és svájci állampolgárok, valamint az Apostoli Szentszék nagykövetségének tagjai – összesen mintegy 200 ember – kimenekítésére. Az akcióban a légierő két C–130 repülőgépe vesz részt az olasz hadsereg és a csendőrség különleges egységeinek tagjaival.

Görögország a hadsereg különleges egységeit és repülőgépet küld Egyiptomba állampolgárai kimenekítésére – közölte az állami televízióban Níkosz Déndiasz görög külügyminiszter. Mintegy 150 görög állampolgár közölte, hogy el akarja hagyni az afrikai országot.

Svédország mintegy százötven katonát küldött Szudánba a svéd diplomaták és állampolgárok kimenekítésére a parlament sürgősségi hozzájárulásával, amely szükség esetén erő alkalmazására is felhatalmazta őket. A parlament legfeljebb 400 fős kontingens mozgósítását engedélyezte erre a célra.

Oroszország kartúmi nagykövete az orosz állami médiának azt mondta, hogy a kis híján 300, Szudánban tartózkodó orosz állampolgár közül 140 kíván elutazni. Készülnek az evakuálási tervek, de a harcok miatt egyelőre lehetetlen őket megvalósítani.

Törökország is közölte, hogy Ankara megkezdte 140 állampolgára kimenekítését Szudánból. A török állampolgárokat Etiópián keresztül szállítják Törökországba.

Egyiptom felszólította a Kartúmon kívül tartózkodó állampolgárait, hogy utazzanak Port Szudánba és Vádi Halfába az evakuáláshoz, a Kartúmban lévőket pedig, hogy zárkózzanak be otthonukba, amíg nem javul a helyzet. Mintegy tízezer egyiptomi állampolgár tartózkodik Szudánban.

India két repülőgépet küldött Dzsiddába és egy hadihajót Port Szudánba az indiai állampolgárok kimenekítésére.

Németország hadserege is megkezdte a német állampolgárok kimenekítését Szudánból. Az ARD országos köztelevízió jelentése szerint ez már a második próbálkozás. Először, még szerdán biztonsági okokból megszakítottak egy műveletet. Ezúttal több száz katonát mozgósítottak, a műveleti központot Jordániában alakították ki. A külügyi tárca adatai alapján néhány száz német állampolgár rekedhetett Szudánban. Kimenekítésüket nagyban nehezíti, hogy a bő egy hete tartó harcok éppen a kartúmi nemzetközi repülőtér körül a leghevesebbek.

Horvátország is megkezdte állampolgárai kimenekítését. A száz horvát állampolgárból, akik az afrikai országban tartózkodnak, 21-en kérték evakuálásukat, 19-en közülük kettős állampolgárok. A műveletet a kairói francia és a horvát nagykövetség koordinálja.

Szlovéniának nincs diplomáciai képviselete Szudánban, a szlovén külügyminisztérium tájékoztatása szerint három szlovén család tartózkodik jelenleg Szudánban, de egyikük sem kért kimenekítést.

Nagy-Britannia átmenetileg bezárja szudáni nagykövetségét és máshova telepíti a képviselet személyzetét. A brit fegyveres erők „összetett és gyors” művelettel evakuálták a brit diplomáciai személyzetet az afrikai országból. A műveletben a brit hadsereg különleges feladatokra kiképzett alakulatai is részt vettek. A műveletben a brit hadsereg 16. légi szállítású támadó dandárja, valamint a királyi tengerészgyalogság és a légierő több mint 1200 tagja vett részt.

Az Európai Unió is megkezdte diplomatáinak és több uniós állampolgár első csoportjának kimenekítését Kartúmból, az EU Szudánban szolgálatot teljesítő diplomatái biztonságban vannak. Az EU Kartúmba akkreditált nagykövete nem hagyta el az országot, továbbra is Szudánból látja el feladatait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!