Ukrajna kezdeményezi a élelmiszertranzit újraindítását Lengyelországon keresztül

2023. április 17. – 12:19

Másolás

Vágólapra másolva

Lengyelország importtilalma nemcsak az országba beáramló, hanem az azon keresztülhaladó ukrán gabonára is vonatkozik, félnek ugyanis attól, hogy a gabonaszállítmányok végül mégis bejutnának a piacra, újabb feszültségeket keltve így a gazdaság különböző szereplőiben.

Ukrajna azonban a tranzit újbóli megnyitásán dolgozik, és lépésként megpróbálják elérni, hogy az élelmiszer- és gabonaszállítás ismét Lengyelországon keresztül mehessen. Ukrajna mezőgazdasági minisztere, Mykola Solszkij azt mondta: Kijev arra törekszik, hogy biztosítsa a tranzit újraindítását, miután Lengyelország és Magyarország tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó egyes importtermékek behozatalára. Elmondta azt is, hogy a héten szerdán Romániában, csütörtökön pedig Szlovákiában lesznek további tárgyalások .

„Véleményünk szerint az első lépésnek a tranzit megnyitásának kell lennie, mert ez elég fontos, és ez az, amit feltétel nélkül meg kell tenni, és utána beszélünk más dolgokról” – mondta. Az importstophoz azóta Szlovákia is csatlakozott. (Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!