Hogyan (ne) értelmezzük a szélsőjobboldal által használt jelképeket

A legtöbben láttunk már ilyen képet: egy háttal álló, borotvált fejű, bőrdzsekit viselő férfi a nyakán horogkereszt tetoválással, a háttérben pedig egy náci zászló lobog.

A szélsőjobbal kapcsolatban a többségnek ez a kép ugrik be elsőre – ezt tekintjük a mozgalom nyilvánvaló, felismerhető, beazonosítható jelképének. Pontosan ezért volt ez a konkrét fotó világszerte rengeteg, a szélsőjobbról szóló cikk címlapképe függetlenül attól, hogy a kép eredetileg egy nagyon konkrét kontextusban született: 2009-ben készült az Egyesült Államok Illinois államában, amikor egy maréknyi neonáci egy Holokauszt emlékközpont előtt tiltakozott.

Ennek ellenére ritkán azonosíthatók ilyen egyértelműen a szélsőjobb által használt jelképek, a szélsőjobb csoportosulások tagjait és az ilyen ideológiák támogatóit pedig még nehezebb pusztán az általuk használt jelképek alapján beazonosítani.

A jelképek minden kultúrában fontosak. A pozitívtól a negatívig, az egyszerűtől az összetettig, sokféle érzelmet ébresztenek bennünk.

Mindez természetesen nem csupán a szélsőjobb csoportosulások kontextusában van így. Gondoljunk csak bele, hogy melyek azok a jelképek, amelyek reakciót váltanak ki bennünk, és hogy milyen nemzeti, kulturális vagy szubkulturális háttérrel rendelkezünk.

Lehetséges hogy van olyan jelkép, amihez erősen kötődünk, van aki az ilyet magára is tetováltatta. Az is lehet, hogy a téma hallatán valakinek egy olyan jelkép jut eszébe, amely erős dühöt vált ki belőle, mert úgy érzi, az identitását veszélyezteti. Megint más reakciója esetleg valahol a kettő között van: összetartozást érez, egy közösséghez tartozónak érzi magát mindazokkal akik ezt a jelképet ugyanúgy látják mint ő, és hasonlóan reagálnak rá.

A jelképek különböző kontextusban, eltérő időpontban mindenkinek mást jelentenek. Nem statikusak, és általában nem is olyan egyszerűen értelmezhetők mint a neonáci fejének hátuljára tetovált horogkereszt. Többféle, néha akár ellentétes jelentést is hordoznak. Különösen igaz ez a szélsőjobbra, amely gyakran visszafogottan és összezavaró módon használja jelképeit, ami még inkább megnehezíti annak beazonosítását, hogy kiről van szó, és miben is hisz.

2020-ban megjelent könyvében Cynthia Miller-Idriss amerikai szociológus és szélsőjobbszakértő „játéknak” nevezte ezt a technikát – azt írja, a szélsőjobb gyakran kétértelműséggel, iróniával és humorral átszőtt, kódolt üzenetekkel trollkodja meg vélt ellenfeleit, ezzel párhuzamosan pedig „egyre szélesebb körhöz is eljuttatja szélsőséges tanait”.

Jelkép, kontextus, szándék: a szélsőjobboldali jelképek értelmezésének kulcsai

Felmerül tehát a kérdés, hogy akkor mégis hogyan lehetséges értelmezni, megérteni, és elemezni egy olyan jelképet, amelyről azt gyanítjuk, hogy a szélsőjobbhoz köthető?

Ahhoz, hogy ez sikerüljön, három kérdést kell feltennünk, tetszőleges sorrendben. Amint azt látni fogjuk, ezek olyan kérdések, amelyeknek megválaszolásában a legegyszerűbb digitális keresők és technikák – webes keresők és képkeresők – is segítségünkre lehetnek.

Milyen jelkép(ek)?

Ezt a kérdést egyes esetekben könnyű megválaszolni. A szélsőjobb gyakran használ alig ismert, kétértelmű jelképeket, mint például a kanadai Québec Patriote zászlója (a mai Qébec területén az 1830-as években a brit jelenlét elleni tiltakozás egyik jelképe volt – a fordító megjegyzése). Előszeretettel használnak olyan jelképeket is, amelyek több jelentéssel bírnak és nem szélsőséges, ún. „mainstream” szereplőknél is megjelennek, ilyen például az ausztrál Eureka Flag. (Egy 1854-es, ausztrál felkelés során használt zászló – a ford. megj.)

Fontos kiemelni, hogy habár világszerte virágkorukat élik a szélsőjobboldali mozgalmak (így pl. Indiában, Izraelben, Japánban és Törökországban is), az ebben a cikkben vizsgált jelképeket az Európában, az amerikai kontinensen és Óceániában előforduló szélsőjobboldali szerveződések használják. A jelképek közül a legtöbb megtalálható például az Anti-Defamation League (ADL) által fenntartott adatbázisban.

Ezt a pólót egy kis európai ország egyik weboldalán árulják.

A rajta szereplő „me ne frego” felirat egy olasz kifejezés, amely nagyjából annyit tesz: „nem érdekel”. Ha gyorsan rákeresünk, kiderül, hogy a Benito Mussolini által vezetett fasiszta párt egyik jelszava volt ez a kifejezés.

Íme egy másik példa, egy kisebb képernyőkép egy pólóról, amelyet egy másik szélsőjobbos európai weboldalon árulnak:

Sok katonai stílusú ruhadarab kapható manapság világszerte. Ennek viselése viszont önmagában még nem feltétlenül jelenti a szélsőjobb ideológiához való kötődést. A fenti képen lévő pajzs viszont szokatlan alakú. Olyan, mintha a jobb felső sarkát lemetszették volna – ezt a náci Németország Waffen SS páncélos hadosztályának katonái hordták (más hadosztályoknál a bal felső sarkon volt metszés, míg több alakulatnál egyáltalán nem volt ilyen).

Mindemellett pedig úgy tűnik, a márka logója két „h” betű: „HH”, ami a szélsőjobboldal gyakran használt rövidítése a „Heil Hitler”-re. Egy német alapítvány, a Konrad Adenauer Stiftung beszámolója szerint a szélsőjobboldali eszmékkel szimpatizálók például gyakran hordják a norvég Helly Hansen divatmárka termékeit, mivel annak is „HH” a jelképe.

Végül pedig, íme még egy példa egy olyan pólóról, amit szintén egy európai szélsőjobboldali weboldalon árulnak.

Itt több elemezhető jelképet is találunk: itt van például a „the colours of tradition” (magyarul: a hagyomány színei) felirat, amelyet a márka neve követ. A kisebb, színes jelképek a kelta keresztre hasonlítanak, amely gyakran előfordul szélsőjobboldali csoportoknál. Ebben az esetben a márka kezdőbetűi is megjelennek bennük.

A „colours of tradition” szavak azt sugallják, hogy a fekete, fehér és vörös használata külön jelentőséggel bír. Ezek nem csupán a német birodalmi zászló színei, hanem a náci Németország zászlajának színei is ezek voltak – Hitler például elég fontosnak tartotta őket ahhoz, hogy a Mein Kampfban arról értekezzen, miért kell, hogy a nácik használják őket.

A német, osztrák és más neonáci szervezetek már régóta használják ezeket a színeket az említett zászlókra való utalásként azért, hogy kikerüljék a horogkeresztre, és más, nyilvánvalóbb náci jelképre vonatkozó tiltásokat.

Ki, mikor, hol? – a kontextus megértésének fontossága

Közhelynek számít sokadszor is kiemelni, hogy „a kontextus mindent elárul”, de a szélsőjobb jelképeinek megértésével kapcsolatban ez valóban így van.

A kicsit feljebb látható három ábra kontextusának spoilereként elárulom, hogy bizonyítottan szélsőjobboldali divatmárkák oldalairól származnak. Ha egy képfelismerővel visszakeressük őket, mindhárom kép ezeknek a márkáknak az oldalához vezet. (Ehhez célszerű egy böngészőbővítményt használni, például a Search By Image vagy a RevEye nevűt, mivel ezekkel könnyebben és gyorsabban lehet képeket keresni a különböző keresőprogramok segítségével).

Ezeknek a márkáknak a weboldalain az egyértelműtől az alig észrevehetőig rengeteg szélsőjobboldali szimbólum látható. A nevükre rákeresve pedig egyértelműen kiderül, hogy európai szélsőjobboldali körökben közismert márkákról van szó.

Minden egyes jelkép – akár szélsőjobboldali, akár nem az – valamilyen kontextuson belül jelenik meg. Az alábbiakat fontos megvizsgálni:

• Hol található ez a jelkép? A közösségi médiában van esetleg? Ha igen, akkor milyen további jelképeket használnak rendszeresen ezen az oldalon/profilon? Ha pedig egy konkrét helyen találunk jelképet, például egy matricát vagy egy grafittit, mindig vizsgáljuk meg, hogy milyen további jelképek vannak körülötte.
• Ki használja kommunikációra ezt a jelképet? Egy bizonyos csoport vagy egyén? Mit lehet róla/róluk és kötődései(k)ről tudni?
• Amennyiben fotóról vagy videóról van szó: mikor készült? Nagyjából megegyezik-e az időpont a posztolás időpontjával? Mennyire lehet leszűkíteni a képanyag keletkezésének időpontját: ha szükséges, megállapítható-e az év, az évszak, a nap, vagy akár a pontos időpont?

A fenti kérdésekre a legtöbbször alapszintű online, nyílt forrású hitelesítési módszerekkel is választ kaphatunk.

A kontextus a legfontosabb. Az extrém szélsőjobb tagjai például előszeretettel használnak – különösen a közösségi médiában – egyszerű számkódokat jelképekként. Ezek egyike például a 14-es szám, amely a neonáci „Tizennégy szó”ra utal, vagy a 88 („Heil Hitler”, mivel a „H” betű a német és angol ábécé nyolcadik betűje).

Ennek ellenére, amennyiben valakinek például az Instagramon szerepel a 14-es vagy 88-as szám a felhasználói nevében, kizárólag ennek alapján komoly hiba lenne kijelenteni róla, hogy a szélsőjobbal szimpatizál.

Ugyanez igaz az olyan, eredetileg újpogány vagy északi jelképekre is, amelyeket előszeretettel használ a szélsőjobb. Előfordulhat például, hogy valaki egy vegvísir (hópihére hasonlító, iránytűt jelképező) tetoválást csináltat, vagy olyan öltözéket vagy ékszert visel, amelyen szerepel egy mjölnir (Thor kalapácsa).

Számos, a szélsőjobbhoz kapcsolódó személy fogadja el és viseli az ilyen, és ehhez hasonló jelképeket. Ugyanakkor pedig sok olyan ember is viseli őket valamilyen formában, akinek semmi köze a szélsőjobbhoz.

A szélsőjobbal egyáltalán nem szimpatizáló motorosok, vallási csoportok, sőt, még heavy metal zenekarok rajongói is használták már ezeket a jelképeket. Habár maguk a jelképek gyakran utalhatnak szélsőjobboldali kötődésre, további kontextus nélkül, önmagukban nem jelentenek elegendő bizonyítékot.

Miért? – a szándék megállapítása

A szándékot megállapítani a legnehezebb. Rendkívül fontos viszont, hogy megértsük, hogy valaki miért pont akkor és pont ott (akár a virtuális, akár a fizikai világban) használta az adott szélsőjobboldali jelképet. Ez azt jelenti, hogy előfordulhat, hogy valaki ugyan szélsőjobboldali – vagy annak tartott – jelképet használt, de nem szándékosan tette, és az is lehet, hogy nem is tudja, hogy egyesek így értelmezhetik azt.

Az első kérdés: ki a célközönség? Talán a lakosság általában? Egy csoport tagjai vagy egy ideológia követői? Esetleg frissen toborzandó új tagok? Vélt ellenfelek vagy ellenségek (pl. újságírók)? Egy-egy szélsőjobboldali csoportosulás bizonyos célcsoportoknak más-más jelképpel üzenhet, és ezeket az egyes célcsoportok másképpen is értelmezhetik.

A szélsőjobb jelképhasználatának elemzése és értelmezése a látszólagos következetlenség miatt is kihívást jelenthet. Ruth Wodak osztrák nyelvész, aki sokat írt már a szélsőjobb kommunikációs stratégiájáról, a „szándékosan ambivalens” kifejezéssel jellemzi azt. Mint írja, ez egy olyan „stratégia, amellyel egyetlen, ügyesen többrétegűvé tett üzenettel egyszerre több, egymástól teljesen különböző célközönséget szólítanak meg”.

Amint arról 2020-ban a Bellingcat is beszámolt, a Hawaii-mintás ingek az efféle szándékos ambivalencia tökéletes példái. Viselték már Egyesült Államok-beli szélsőséges szereplők is, akik ezzel arra utaltak, hogy készen állnak egy esetleges polgárháborúra, mindezt néhány szubkulturális utalás és mém alapján közvetítve. Egy még ártatlanabb(nak látszó) példa az, ahogyan az amerikai és nemzetközi szélsőjobb az „OK” jelet és kézmozdulatot kezdte el használni.

2017-ben a 4chan nevű weboldalon indította el egy szélsőjobboldali csoport azt a kacsát, miszerint az „OK”-t jelző kézmozdulat, amely az Egyesült Államokban és más angol nyelvterületeken mindennapinak számít, valójában egy gyűlöletszimbólum. Tették mindezt azzal a céllal, hogy kiprovokálják a média és a szélsőjobb ellenzőinek túlreagálását.

Trollkodásból és azzal a céllal, hogy vélt ellenfeleikből reakciót váltsanak ki („triggereljék” őket) a szélsőséges szélsőjobboldali tömörülések tagjai tömegesen használni kezdték a jelképet, és rengeteg olyan képet posztoltak magukról, ahol a kérdéses mozdulatot mutatják. Azt akarták elérni, hogy ezzel nevetségessé tegyék magukat, és ki lehessen gúnyolni őket azért, mert azt állítják, hogy egy ennyire hétköznapi dolog szélsőjobboldali jelkép.

Amint arról a szélsőséges szervezeteket figyelő Southern Poverty Law Centre (SPLC) is beszámolt, az említett kézmozdulatnak a szélsőjobb általi használata valóban trollkodás maradt. Azt írják: ez a jelkép „olyan széles körben használatos, hogy bárki könnyedén letagadhatja használatának célját”. Ugyanakkor viszont halálosan komoly jelenet volt, amikor a christchurch-i terrorista, aki 2019-ben két új-zélandi mecsetben ötvenegy embert gyilkolt meg, letartóztatása után, a bíróságon az „OK” jelet mutatta a kamerák kereszttüzében.

Wodak után szabadon: dupla üzenetről van szó – véletlennek is elkönyvelhetjük, ha a szélsőjobb egy képviselője az „OK” kézmozdulatot használja, vagyis tekinthetjük ezt a mozdulat köztudatban élő, nem szélsőséges használatának, de az is lehet, hogy az illető ezáltal szélsőséges, szélsőjobboldali üzenetet továbbít.

Bármilyen jelképet is mutogasson éppen, a szélsőjobbnak pontosan az a célja, hogy ilyen játékokat játsszon.

Örömmel használják ki a jelképek kétértelmű, többszólamú és gyakran ellentmondásos természetét, különösen a mai digitális világban, ahol rengeteg hasonló tartalom zúdul ránk naponta. Persze még mindig akadnak akik olyan vakmerőek, mint a horogkeresztet magára tetováltató neonáci, de a mai szélsőjobboldali szélsőségek követői sokkal kevésbé feltűnőek, és egyre kreatívabb módon kommunikálják a régi, jól ismert, gyűlölködő nézeteiket.