Svéd ügyész: Továbbra sem világos, ki robbantotta fel az Északi Áramlatot

2023. április 6. – 10:33

Másolás

Vágólapra másolva

Továbbra sem világos, hogy ki állt az Oroszország és Németország közötti Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása mögött – közölte csütörtökön az esetet vizsgáló svéd ügyészség, írja a Guardian.

„Reményeink szerint sikerül megtalálni, hogy ki követte el ezt a bűncselekményt, de meg kell jegyezni, hogy a körülményekre való tekintettel ez valószínűleg nehéz lesz” – írta Mats Ljungqvist ügyész nyilatkozatában.

Az Aftonbladet svéd híroldal beszámolója szerint Ljungqvist azt is elmondta, hogy az eset a politikai találgatások középpontjába került, de „ezek a találgatások nem befolyásolják az előzetes nyomozást, amely az elemzésekből, a helyszínelésből, valamint a svédországi és más országok hatóságaival való együttműködésből származó tényeken és információkon alapul”.

Korábban arról írtunk, hogy Ukrajnába vezetnek annak a hatfős különítménynek a szálai, amely részt vehetett a Északi Áramlat három csővezetékének felrobbantásában, írták amerikai és német lapok. A német államügyészség vizsgálata szerint az akciót végrehajtó csoport egy olyan jachtot bérelt ki egy lengyelországi székhelyű cégtől, amelynek ukrán tulajdonosai vannak. Amikor a hajót visszaadták, azon olyan robbanószernyomokat találtak, amelyeket a csővezeték felrobbantásnál is használtak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!