Radioaktív vízszivárgás miatt leállítottak egy atomerőművet Minneapolis közelében

2023. március 25. – 11:17

Másolás

Vágólapra másolva

Radioaktív vízszivárgás miatt leállították a Minneapolistól 56 kilométerre északnyugatra található Monticello atomerőművet szombat hajnalban, írja az MTI. Az egészségügyi hatóságok képviselői szerint az eset nem jelent veszélyt. Rövid időn belül ez volt a második ilyen eset a létesítményben.

Az atomerőművet üzemeltető Xcel Energy cég arról számolt be, hogy tavaly novemberben 400 ezer gallon (1,5 millió liter) tríciumot tartalmazó víz szivárgását fedezték fel. A problémát akkor átmenetileg megoldották, de a héten több száz gallon tríciumos víz szivárgott ki ismét és emiatt az atomerőmű működésének leállítása mellett döntöttek.

Chris Clark, az Xcel Energy elnöke azt mondta, hogy miután néhány napon belül megtörténik a szükséges „lehűlés”, levágják a szivárgó csövet, amely több mint 50 éves. Chris Clark szerint nincs veszélyben Monticello, vagy a közeli Becker város ivóvízellátása, mivel a települések a Mississippi folyó egy másik térségéből nyerik ki a vizet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!