Legalább ketten meghaltak, többen eltűntek egy amerikai csokigyárban történt robbanásban

2023. március 25. – 06:59

Másolás

Vágólapra másolva

Csokoládégyárban történt robbanás ölt meg két embert és sebesített meg többeket az Egyesült Államokbeli Pennsylvaniában péntek este, írja az MTI. A Philadelphiától északra fekvő West Reading városának rendőrfőnöke közölte, hogy

a két halálos áldozaton és sérülteken kívül a szerencsétlenség nyomán kilenc embert eltűntként tartanak nyilván.

A robbanás pontos körülményeit vizsgálják. A helyi kórház illetékese arról számolt be, hogy 8 embert ápolnak többnyire könnyebb sérülésekkel.

A csokoládéüzem területén egy épület teljesen leomlott a detonációban, egy másik megsérült. A FOX News híradójában az egyik térfigyelő kamera felvételein látható a robbanás súlyossága:

Az ABC News fotókat és videót is közölt a helyszínről, a cikk alapján a robbanás következtében több épület is megsérülhetett.

A csokoládégyár, ahol a baleset történt 1948 óta működik West Readingben, és elsősorban ünnepi csokoládéfigurák gyártásával foglalkozik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!