Az Európai Unió közös beszerzéssel segíti lőszerekhez jutni Ukrajnát

2023. március 15. – 10:34

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió harcol: diplomáciai harcot vív a békéért, és azt szeretné, ha Ukrajna visszanyerné területeit – jelentette ki Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke szerdán Strasbourgban.

Az Európai Parlament plenáris ülésének – az Európai Tanács februári értekezletének eredményeit összegző, valamint a március végén tervezett EU-csúcs előkészítését szolgáló – vitáján Charles Michel azt mondta: nem létezhet olyan forgatókönyv, mely szerint Ukrajna elveszíti a háborút.

„A béke eléréséhez meg kell erősíteni és fejleszteni kell az Európai Unió védelmi kapacitását, amely hozzájárul Ukrajna megsegítéséhez. Ukrajnának lőszerekre van szüksége, hogy meg tudja védeni magát, az EU pedig közös beszerzés útján segíti lőszerekhez ukrán barátait”

– mondta az Európai Tanács elnöke.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!