A brexit miatt nem tudnak többé nagy esküvőket szervezni a Downton Abbey kastélyában

2023. március 14. – 20:30

Másolás

Vágólapra másolva


Nincs elég személyzet, ezért nem tudnak többé nagy esküvőket rendezni a Highclere-kastélyban, ahol a Emmy- és Golden Globe-díjas Downton Abbey című sorozatot is forgatták – írja a Reuters. A kastély tulajdonosai, Carnarvon VIII. grófja és felesége, Fiona Carnarvon szerint a brexit miatt jelentős csökkent az unióból érkező munkaerő, így nincsenek elegen ahhoz, hogy nagyobb esküvőket is tudjanak szervezni a dél-angliai kastélyban.

A tulajdonosok szerint az esküvőkön legfőképp egyetemi hallgatók szoktak dolgozni, de amióta az Egyesült Királyság három éve kilépett az EU-ból, értelemszerűen kevesebb a diák és így a munkaerő is. A brit egyetemi és főiskolai jelentkezéseket lebonyolító UCAS szerint a brit egyetemekre felvett uniós hallgatók száma 2021-ben 50 százalékkal csökkent, a jelentkezések száma pedig 40 százalékkal esett vissza, részben a brexit után fellépő bizonytalanság miatt.

Korábban szezononként 25 esküvőt is tartottak a Downton Abbey helyszínén, több mint száz vendéggel. Most csak kisebb méretű, maximum húszfős esküvőt tudnának tartani, ám ezek nem tudnák fedezni a kastély és a ceremónia költségeit, ami napi több ezer fontba is kerülhet.

Az esküvők mellett a kastélyban működő ajándékboltnak is félig-meddig leáldozott, a tulajdonosok szerint ugyanis annak bevételei is jelentősen csökkentek részben a brexit miatt. Másrészt a koronavírus-járvány és a megélhetési válság miatt, ami miatt kevesebben látogatják az üzletet, és kevesebbért is vásárolnak. A brexit előtt a boltból az unióba is exportáltak, ebből származott a bolt bevételének egyharmada. A termékek exportját ugyanakkor a bonyolult adminisztráció és szállítási költségek is akadályozzák, tették hozzák a tulajdonosok.

Fiona grófnő arról is beszélt, hogy az esküvők helyett belekezdtek egy vállalkozásba, egy saját márkás gin gyártásába, amelynek palackja 35 font, azaz körülbelül 15 500 forint. A grófnő szerint ez segíthet nekik fennmaradni, míg a többi vállalkozásukból nem folyik be több bevétel.

Az unióból való kilépés óta Nagy-Britanniában a vendéglátás mellett munkaerőhiánnyal küzd az építőipar, a gépipar és a logisztika is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!