Ötmillió fával állítanák meg a sivatag terjeszkedését Irakban

2023. március 12. – 15:34

Ötmillió fával állítanák meg a sivatag terjeszkedését Irakban
Egy iraki család egy homokvihar közben kel át az úttesten 2022. július 3-án Bagdadban – Fotó: Sabah Arar / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ötmillió fát ültetnének Irakban az elsivatagosodás és a homokviharok ellen, a tervet vasárnap jelentette be az arab ország miniszterelnöke – írja az MTI.

„Az emelkedő hőmérséklettel, csökkenő csapadékmennyiséggel, egyre több homok- és porviharral járó éghajlatváltozás veszélybe sodorja az élelmiszer-ellátást, az egészséget és a környezetet”

– mondta Mohammed asz-Szudáni a dél-iraki Baszrában egy klímakonferencián, amin nagykövetek és ENSZ-tisztségviselők vettek részt. Hozzátette, hogy a tervek szerint minden kormányzóságba jutna a fákból.

Irakban több mint hétmillióan saját bőrükön érzik az éghajlatváltozást, ezen belül a szárazság miatt több százezren kényszerültek otthonuk elhagyására. A kormányfő emiatt megígérte, hogy Bagdadban nemsokára a klímaváltozással kapcsolatos régiós konferenciát szerveznek.

Irakban 2022-ben tucatnyi homok- és porvihar pusztított, amelyek hatására számosan légzési nehézségekre panaszkodtak. A hatóságok elrendelték több iskola bezárását akkor, és egy időre leállították a légi forgalmat is.

Napjainkra az egykor „harmincmillió pálmafa országának” nevezett Irak területének már 39 százaléka sivatagosodott el, és ez ellen a vezetés egyebek között a városok körül kialakított zöld övezetekkel próbálja felvenni a küzdelmet.

Mindeközben vészesen apad az Irakot átszelő Tigris és Eufrátesz folyók vízmennyisége, ehhez az éghajlati változások mellett az iraki és a törökországi gátak is hozzájárulnak. Nem az iraki az első ilyen jellegű régiós kezdeményezés: Szaúd-Arábia korábban bejelentette, hogy a következő tíz évben tízmilliárd fa ültetését tervezi a királyságban, valamint további 40 milliárdot az Arab-félszigeten más arab államokkal együttműködve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!