Meghalt a világ első nyíltan transznemű képviselője

2023. március 6. – 10:57

Másolás

Vágólapra másolva


65 éves korában meghalt Georgina Beyer, a világ első nyíltan transznemű parlamenti képviselője, írja az NZ Herald. Beyert 1995-ben az új-zélandi Carterton polgármesterévé választották, 1999-ben parlamenti képviselő lett. 2020-ban az LMBTIQA+-közösség jogaiért tett erőfeszítéseit értékelve Új-zélandi Érdemrendet kapott.

Beyer 5 éves korában azonosította magát nőként. Transznemű nőként szexmunkás lett, 1979-ben egy csapat férfi szexuálisan zaklatta. Beyer ugyan nem tett feljelentést, de eltökélte, hogy változtatni fog a helyzeten. Elindult a helyi önkormányzati választáson, 1995-ben ő lett a világ első nyíltan transzszexuális polgármestere a konzervatívnak tartott Cartertonban. Négy évvel később a Munkáspárt elindította a wairarapai parlamenti képviselői székért, de nem számítottak arra, hogy el is nyeri a mindig is konzervatív körzet mandátumát.

„Polgármesterként már megismertek, és azt hiszem, sok identitáspolitikai szempontot kipipáltam: maori, transznemű, nő” – mondta akkor.

2017-ben Beyer veseátültetésen esett át, amiből csak nehezen épült fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!