A NATO szerint Oroszország ötször több katonát vesztett Bahmutban, mint Ukrajna

2023. március 6. – 19:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A NATO hírszerzési becslései szerint Bahmutban ötször több orosz katona esett el, mint ukrán – erről a NATO egyik katonai tisztviselője beszélt a CNN-nek. A névtelenséget kérő NATO-tisztviselő kiemelte, hogy a kedvezőnek mondható arány ellenére Ukrajna jelentős veszteségeket szenved el a város védelmében.

Ukrán tisztviselők többször is azt állították, hogy súlyos veszteségeket okoztak Oroszországnak, amikor Moszkva megpróbálta elfoglalni Bahmutot. Erről beszélt például Olekszandr Szirszkij vezérezredes is, aki szerint még a Wagner-csoport legjobb egységeit is harcba tudták kényszeríteni.

Több intézet, köztük az amerikai Institute for the Study of War (ISW) is azt írja, hogy Oroszország Bahmut elfoglalásáért tett erőfeszítései jelentősen ronthatták erőik további offenzívákra való képességét. Az ISW szerint az orosz hadsereg a következő néhány hónapban azért fog küzdeni, hogy fenntartsa a támadó hadműveleteket.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!