Súlyos vonatbaleset Görögországban, legalább 40 halott

2023. március 1. – 05:06

Súlyos vonatbaleset Görögországban, legalább 40 halott
Tűzoltók mentik a görögországi vonatszerencsétlenség túlélőit – Fotó: Giannis Floulis / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos vonatbaleset történt kedd éjjel Görögországban, írja az AP hírügynökség. Egy személyvonat és egy tehervonat rohant egymásba. A balesetben legalább 40-en életüket vesztették, a halottak száma tovább nőhet. A hatóságok legalább 130 sérültet tartanak számon, sokak állapota súlyos.

A szerencsétlenség az ország középső részén található Lárisza városától nem messze történt az Athén–Szaloniki-vonalon, a görög fővárostól nagyjából 380 kilométerre északra. Az ütközés után számos vagon kisiklott, legalább három pedig ki is gyulladt. Thesszália régió kormányzója a görög közmédiának azt nyilatkozta, hogy a személyvonat első két vagonja teljesen megsemmisült. A két vonat 70-80 km/h-s sebességgel rohanhatott egymásba.

A halottak között sok a fiatal, a diákok Larisszából tértek vissza Szalonikibe. Míg a szerelvény harmadik kocsijából az összes áldozatot sikerült kihozni, az első és a második kocsi átvizsgálását csak reggel 9 órakor kezdték meg a mentőszolgálatok. A görög kormány háromnapos nemzeti gyászt hirdetett 2023. március 1-től március 3-ig.

„A tragikus baleset okait az illetékes hatóságok vizsgálják, hogy tisztázni tudják, miként fordulhatott elő, hogy két vonat sok kilométeren át haladhatott ugyanazon a pályán, egymással szemben” – mondta Yiannis Oikonomou kormányképviselő. Az információk szerint letartóztatták a vasúttársaság egy 56 éves állomásfőnökét, aki egy hónapja dolgozott jelenlegi beosztásában.

Fotó: Giannis Floulis – Alexandros Avramidis / Reuters Fotó: Giannis Floulis – Alexandros Avramidis / Reuters
Fotó: Giannis Floulis – Alexandros Avramidis / Reuters
Fotó: Giannis Floulis – Alexandros Avramidis / Reuters

A személyvonatot üzemeltető Hellenic Trains sajtóközleménye szerint frontális ütközés történt, írja a CNN. Arról egyelőre nincsen információ, hogy mi vezetett a balesethez. A láriszai állomás állomásfőnökét a balesetet követően előállították.

Túlélők azt nyilatkozták, hogy az ütközés ereje többeket kirepített a vonat ablakain. „Csak egy csattanást hallottunk, aztán pörögni kezdett a vagon. Végül az oldalára fekve állt meg, akkor tudtunk kimenekülni” – nyilatkozta egy túlélő a görög közmédiának. Egy másik arról beszélt, hogy semmit sem lehetett látni a tűztől és a füsttől.

Az Athénból az ország második legnépesebb városába, Szalonikibe tartó személyvonaton 342 utas és 10 fő személyzet tartózkodott. A tehervonat az ellenkező irányba, Szalonikiből Athénba tartott. A mentésben legalább 150 tűzoltó vesz részt, a baleset után 17 tűzoltóautó és 40 mentőautó érkezett a helyszínre a görög tűzoltóság szóvivője szerint.

A súlyosabb sérülteket a láriszai kórházakba szállították. Azokat, akik könnyebb sérülésekkel vagy sérülések nélkül megúszták a szerencsétlenséget, a baleset helyszínétől 130 kilométerre található Szalonikibe vitték buszokkal.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!