Szijjártó a CNN-en: Magától értetődő, hogy követeljük Ukrajna területi integritásának tiszteletben tartását

2023. február 24. – 23:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna orosz inváziójának egyéves évfordulóján a CNN Internationalnek adott interjút Szijjártó Péter. A jelenleg New Yorkban tartózkodó magyar külügyminiszter Richard Quest műsorában szerepelt péntek este. Az interjúban szó esett Szijjártó belarusz látogatásáról, a kárpátaljai katonákról és arról is, hogy a külügyminiszter miképp tudja elképzelni a háború lezárását.

Szijjártó rögtön az interjú elején tisztázta, hogy Magyarország elítéli az orosz inváziót.

„Magától értetődő, hogy Ukrajna pártján állunk a konfliktusban, és követeljük Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának tiszteletben tartását”

– fogalmazott Szijjártó.

„Akkor miért utazott Belaruszba?” – szegezte a külügyminiszternek a kérdést ezen a ponton a műsorvezető. Szijjártó válaszában arról beszélt, hogy mint egy Ukrajnával szomszédos ország vezetése, a magyar kormányt különösen aggasztja a háború eszkalálódásának lehetősége – mind területileg, mind hosszúságát tekintve. Ezért arra kérte belarusz kollégáját, hogy tartózkodjanak minden olyan lépéstől, ami eszkalálhatja vagy elnyújthatja a háborút.

Ezt követően a szankciókra terelte a szót Quest. A külügyminiszter itt jelezte, hogy a műsorvezető értelmezésével ellentétben Magyarország nem támogatja az EU-s szankciókat, csupán nem vétózza meg őket.

A tízperces interjú második felében a háború lezárásáról volt szó. A műsorvezető fő kérdése arra irányult, hogy hogyan lehet lezárni úgy a háborút, hogy Ukrajna ragaszkodik a háború előtti – sőt, a 2014-es – határok visszaállításához, Oroszország viszont nem hajlandó kivonulni a jelenleg ellenőrzése alatt tartott területekről.

Szijjártó a kérdés megválaszolása helyett arra terelte a szót, hogy mennyire kulcsfontosságú Magyarországnak egy azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mihamarabbi megkezdése. Nemcsak amiatt mert szomszédos ország vagyunk, hanem mert ebben a háborúban magyarok halnak meg, utalva a kárpátaljai katonákra.

„Véleményünk szerint az elsődleges kötelességünk az, hogy minél több életet megóvjunk. És nem lehet életeket megóvni fegyverszállítmányokkal vagy szankciókkal. Csak és kizárólag egy azonnali tűzszünettel lehet életeket megóvni”

– fogalmazott Szijjártó.

A külügyminiszter szerint, ha sikerül leülnie a feleknek egy tárgyalóasztalhoz, előbb-utóbb meg fog születni egy fenntartható békemegállapodás.

Az interjú legvégén Quest nekiszegezte a kérdést Szijjártónak, hogy a béketárgyalások során Magyarország kiállna-e Ukrajna háború előtti határainak visszaállítása mellett.

„Reméljük, hogy sikerül egy fenntartható békemegállapodást kötni, mely garantálja Ukrajna szuverenitását. Ez nem képezi vita tárgyát”

– válaszolta Szijjártó.

A teljes, tízperces interjút itt tekinthetik meg:

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!