Egy riportert és egy 9 éves kislányt is lelőttek egy floridai gyilkosság helyszínének közelében

2023. február 23. – 05:58

Egy riportert és egy 9 éves kislányt is lelőttek egy floridai gyilkosság helyszínének közelében
A 19 éves gyanúsított, Keith Melvin Moses – Fotó: Orange County Sheriff's Office = Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Egy televíziós újságíróval és egy kilencéves kislánnyal is végzett egy fegyveres férfi a floridai Orlandóban, ugyanannak a helyszínnek a környékén, ahol néhány órával korábban egy gyilkosság történt, írja a CNN. A riporter a Spectrum News 13 munkatársa volt.

A gyilkosságok gyanúsítottja a 19 éves Keith Melvin Moses, akit letartóztattak. A BBC azt írja a rendőrség közlése alapján, hogy ugyanez a férfi sebesítette meg a kislány édesanyját és egy másik riportert is, aki a korábbi gyilkosságról tudósított.

A támadó büntetett előéletű, korábban már megvádolták súlyos testi sértéssel és fegyverrel elkövetett emberöléssel is.

Az Orange megyei rendőrség még vizsgálja, hogy a fegyveres miért vette célba az újságírókat, valamint az anyát és gyermekét. Elmondásuk szerint a riporter és az operatőr járművén nem voltak klasszikus megkülönböztető jelzések, például PRESS felirat.

A kilencéves kislányra és édesanyjára egy harmadik helyszínen, egy Harrington utcai lakásban találtak rá a nyomozók.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!