Kijevből jelentkeztek be kollégáink a Partizán élő adásába

2023. február 23. – 23:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú élő adásban dolgozta fel az orosz–ukrán háború elmúlt egy évét és a jelenlegi kilátásokat a Partizán, amelyben mások mellett kollégáinkat is kérdezték a helyzetről. Huszti István fotós és Nyilas Gergely újságíró kollégánk Kijevből jelentkeztek be, ők a következő heteket Ukrajnában a front környékén és a felszabadított területeken töltik.

Kollégáink szerint Kijevben jóval kevesebben vannak az utcán, mint korábban, mert az oroszok büntetőtámadásai félelemben tudják tartani a lakosságot. Szerintük viszont a többség optimista, az ukránok bíznak benne, hogy meg tudják nyerni a háborút Oroszország ellen.

Nyilas Gergely elmondta, hogy Kijevben működnek az éttermek, van áram, internet, az infrastruktúra a folyamatos támadások ellenére működik. Szerinte ha valaki ma minden tudás nélkül felbukkanna Kijev belvárosában, nem venné észre, hogy háború van. Hozzátette: Ukrajnában akkor is volt benzin, amikor az árstop miatt Magyarországon hiány alakult ki.

Huszti István elmondta: azért azt tudni kell, hogy az ország keleti feléből rengetegen elmenekültek. Akik viszont ott maradtak, azok védik és működtetik a városokat, az utcák tiszták, a lebombázott utakat néhány nap alatt helyreállítják. Kollégáink a videón 1:31-től láthatóak:

Kollégáink beszámolóit Ukrajnából a következő hetekben olvashatják majd a Telexen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!