Az EP Pegasus-küldöttsége szerint Magyarország súlyosan visszaélt a kémszoftverrel

2023. február 22. – 21:07

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európa Parlament kémszoftvereket vizsgáló küldöttsége szerint Magyarország súlyos visszaélést követett el a Pegasus szoftverrel – mondta el Sas Zoltán, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke a Blikknek.

Sas az interjúban elmondta, hogy egy nagyobb számú, 20 fős delegáció jött. Sas mellett a kormány képviseletében Simicskó István is jelen volt. A bizottság kérdezett az ügy körüli vizsgálatokról, de szóba jött Varga Judit igazságügyi miniszter és volt államtitkára, Völner Pál személye is.

A nemzetbiztonsági elnök szerint minden olyan kérdésre válaszoltak, amit nem védett titoktartási törvény, de a küldöttség egyes tagjai szerint más tagállamokban ennél nyíltabban válaszolhattak volna.

„Azóta közölték, hogy szerintük hazánk súlyosan visszaélt a kémszoftverekkel, de semmilyen megállapítást nem tettek, azt sem jelezték, hogy visszatérnek. Erről nem is kell beszámolniuk” – mondta el Sas.

Hozzátette: a vizsgálat fontos tanulsága, hogy a titkos információgyűjtésre bíróknak kellene engedélyeket adniuk, mint ahogy az az EU tagállamaiban is gyakorlat, hiszen egy bíró személye komoly garancia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!