Szálljon ki a kerekesszékből, és másszon fel a színpadra – kérték egy denveri vitaest szervezői a lebénult tanácstagtól
2023. február 18. – 09:00
Nem tudták felemelni a színpadra, ezért azt kérték egy denveri választási vita szervezői egy kerekesszékes, mellkastól lefelé lebénult képviselőtől, hogy szálljon ki a kerekesszékből, és próbáljon meg felmászni a színpadra – írja a Washington Post.
Chris Hinds, a denveri városi tanács tagja hétfő délután a közelgő önkormányzati választások előtt egy politikai vitaestre érkezett a város táncszínházába. Ekkor derült ki, hogy a szervezők egyáltalán nem készült fel arra, hogy a kerekesszékes képviselőt feljuttassa a többi résztvevő mellé a megemelt színpadra. Tanácstalanságukban végül azt kérdezték a politikustól:
„Nos, mi lenne, ha felállna a székéből?”
A kellemetlen jelenetet a vitára érkező nagyjából százfős közönség soraiból többen is levideózták. A felvételeken látszódik, ahogy Hinds a színpad szélébe kapaszkodva megpróbálja felhúzni a lábait a színpadra, majd megpróbál felkapaszkodni egy székre, miközben a személyzet közül többen is körülötte állnak, de nem igazán segítenek neki azon kívül, hogy közelebb tolják hozzá a széket.
„Úgy éreztem magam, mint egy cirkuszi majom” – nyilatkozta később a Washington Postnak Hinds. A lapnak azt mondta, mérlegelte magában, hogy teljesítse-e a szervezők kérését, de végül arra jutott, ha nem tud részt venni a vitán, veszít a láthatóságából, és ezzel elveszíti a kampánytámogatások nagy részét is, ami ellehetetlenítette volna az áprilisi újraválasztási kampányát.
A szervezők végül a kerekesszéket se tudták felemelni a színpadra, ezért inkább úgy döntöttek, a színpad előtti kis részen ültetik le a vita résztvevőit, így Hinds is csatlakozhatott hozzájuk.
Hinds megalázónak nevezte a történeteket, de hozzátette, reméli, hogy az eset felhívja a figyelmet a fogyatékkal élők hozzáférhetőségének problémáira. Mint mondta, pont azért szállt be a helyi politikába, hogy változást érjen el ezen a területen.
A színház szerdán nyilvánosan is bocsánatot kért a képviselőtől. Hangsúlyozták viszont, hogy az épület maga akadálymentesített, csak a színpad nem, és már dolgoznak annak az akadálymentesítésén is.
Hinds 2008-ban szenvedett gerincsérülést egy biciklibalesetben, azóta esélyegyenlőségi aktivista, 2019-ben választották a városi tanács tagjává.