Belgrádi érsek: Szögezzük le, hogy mindent meg akarunk tenni a visszaélések megelőzéséért

2023. február 17. – 08:37

Másolás

Vágólapra másolva

Német László belgrádi érsek is részt vett a katolikus egyház szinodális folyamatának február 5. és 12. között Prágában tartott kontinentális találkozóján. Felszólalásának magyar fordítását a Szemlélek közölte.

Ferenc pápa átfogó megújulási programot hirdetett a katolikus világegyházban, ezt nevezik szinodális folyamatnak. Ennek az éveken át tartó programnak az a célja, hogy az egyház minden tagja elmondhassa, szerinte min kellene változtatni, és merre kellene továbbhaladnia a katolikus egyháznak. A szinodális folyamatnak volt egyházmegyei, majd nemzeti szakasza, jelenleg a kontinentális egyeztetések zajlanak, utána jön a világméretű nagy tanácskozás.

Német beszédében szolidaritását fejezte ki azokkal az egyházi közösségekkel, amelyek nehézségek, feszültségek vagy a bántalmazás valamely formája miatt szenvednek. Hozzátette, a jelentések alapján úgy tűnhet, ezek a problémák csak Nyugat-Európában léteznek, Európa más részein nem, ez azonban szerinte nincs így.

„A kelet- és közép-európai egyházak is szembesülnek ezzel a problémával, az eltussolás problémájával együtt.”

A belgrádi érsek, aki egyben az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) alelnöke, azt javasolta, a Püspöki Konferenciák Elnökeinek Gyűlése fogalmazzon meg és tegyen közzé egy nyilatkozatot, amelyben

„Ferenc pápa szellemiségét követve egyértelműen leszögezzük, hogy mindent meg akarunk tenni az ilyen visszaélések megelőzésért,

tisztelettel fordulva az érintettek felé, mindenkit szeretettel támogatva, és bocsánatot kérünk mindazoktól, akiket a bántalmazás érintett”.

A Szemlélek január végén készített hosszú interjút Német Lászlóval, itt lehet megtekinteni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!