Egy brit férfi 14 évig szenvedett egy elhibázott budapesti fogorvosi beavatkozás miatt, öngyilkos lett

2023. február 14. – 18:05

Másolás

Vágólapra másolva

Egy idős brit férfi több mint egy évtizeden át szenvedett egy sor elhibázott fogorvosi beavatkozás miatt – írja a Daily Mail. Clive Worthington 2008-ban Budapestre utazott, hogy egy magyar fogászatnál kapjon műfogsort.

A beavatkozás miatt azonban elcsúszott a harapása, megrongálódtak az idegvégződései, ami miatt a beültetett fogak egy része kitört vagy kiesett. Emiatt az ínye többször is elfertőződött. Családja szerint 14 éven át folyamatos fájdalmai voltak, így alig evett, rosszul aludt, és lefogyott. A lánya azt mondta, hogy egy idő után már alig lépett ki a házból, és minden alkalommal, amikor találkoztak, megjegyezte, hogy fáj az állkapcsa.

A beavatkozást végző magyar fogorvos éveken át próbálta kezelni, sikertelenül. 2015-ben mondta azt Worthingtonnak, hogy keressen fel egy másik szakembert. A fogorvos Angliában is dolgozik, így a brit szakembereket felügyelő GDC nyilvántartásában is szerepel. Csak így lehet Nagy-Britanniában fogorvosként dolgozni, és ennek egyik feltétele, hogy az orvos rendelkezzen valamiféle biztosítással, amivel ki tudja elégíteni az esetleges műhibák miatt fizetendő kártérítéseket.

A GDC 2019-ben úgy döntött, hogy a fogorvos több hibát is ejtett a férfi kezelése közben, ezért 86,4 ezer font kártérítés és 30,8 ezer font jogi költség kifizetésére ítélte a fogorvost és a céget, ahol dolgozott. 2019 novemberében 14 napot kaptak, hogy kifizessék a kártérítést.

Azonban egy kiskapu miatt sem akkor, sem azóta nem fizették azt ki. Clive Worthington 2022 szeptemberében öngyilkos lett.

Az orvos tagja volt egy fogorvosok számára létrehozott brit érdekképviseleti szervezetnek, a DDU-nak. A tagság egyik előnye, hogy a szervezet állítólag segít kifizetni az orvosokra kiszabott kártérítéseket, és a GDC ezt elfogadja mint biztosíték. A 2019-es jelentésükben azt írták, hogy a hasonló ügyek 65 százalékában megvédték tagjaikat, akiknek ezekben az esetekben nem kellett kártérítést fizetniük.

A DDU azonban indoklás nélkül dönthet úgy is, hogy nem hajlandó fizetni, és így tett Worthington esetében is. A férfi családja megpróbálhatja közvetlenül az orvostól behajtani a kártérítést, de elvileg már nem tartózkodik az Egyesült Királyságban.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!